A secchusi hadjárat terve

  A secchusi hadjárat megtervezésére alapvet?en három okunk volt.

  Az els? az, hogy bár észak-Rhin teljes mértékben ki volt nekünk szolgáltatva, Dél-Rhint nagyjából érintetlenül hagytuk, még a háború els? évében folytatott hadjáratunk során is. Azt, hogy Rhin tartomány kirablása mekkora hasznot hajtott nekünk, korábban már leírtam, de ez a kirablás délen korántsem volt olyan alapos. Secchusnak tíz mért f?ldes k?zelébe sem jutott 1385-ben még egy ?rjáratunk sem.

  A második motívumunk Secchus jelent?sége volt. Ez a város Shulur után a toroni hajóépítés legnagyobb k?zpontja volt. Ha hatalmunkba kerítjük, és a hajógyárat sikerül lerombolnunk, azzal súlyos csapást mérünk a toroni haditengerészetre.

  A harmadik ok pedig az volt, hogy egy Secchus elleni támadásra a toroniak olyan biztosan cselekedtek volna, mint ahogy Füstvár ostromát sem nézték tétlenül. Az újonnan érkezett keleti csapatoknak k?sz?nhet?en a nyugati hadszíntéren a birodalmi er?k jelentékeny f?lénybe kerültek. Egy ilyen offenzíva azonban arra késztetné a toroniakat, hogy megosszák az er?iket, és a meggyengült, északon maradó seregrészt ismét legy?zhetnénk, míg a déli offenzívát végrehajtó seregnek ügyesen el kellene kerülnie a harcot, és üld?z?it megkerülve visszatérni a f?er?kh?z.

  Dél-Rhin a nyugati határvárak legénységét leszámítva védtelen volt, még Secchusnak sem volt saját hely?rsége, hacsak a kik?t?jében horgonyzó flotta tengerészgyalogosait nem tekintjük annak. Ezért aztán a terv alapgondolata szokás szerint egy egyszer? hadm?velet volt.

  A 3. k?z?s hadsereg még azel?tt délnek indul, hogy a hó nehezen jarhatóvá teszi az utakat. Weldarn romjait elhagyva a sereg délkelet felé fordul, hogy az ekkorra már biztosan nyomába szeg?d? toroniakat kelet felé csalja. A tengerparti út helyett azonban Birgnél a porgomli útra fordul rá, hogy ne legyen kitéve a toroni flotta rajtaütéseinek. Azután már csak er?ltetett menet az egész Secchusig, végül pedig kitérés nyugat felé az üld?z?k el?l. Ezt a legutóbbi hadmozdulatot f?l?sleges is volt túltervezni, a pontos menettervet úgyis a helyszínen, a k?rülmények ismeretében kellett meghatároznom.

  A terv utolsó része azt feltételezte, hogy a toroniak akkora túler?vel fognak minket üld?zni, amikor ráj?nnek, hogy az uticélunk Secchus, hogy az északon maradó csapataink túler?be kerülnek, de legalábbis kiegyenlített esélyekkel szállhatnak szembe az ellenséggel. Erre természetesen semmi biztosítékunk nem volt. De ha az ellenséges er?k megosztását nem is érjük el, a secchusi hajógyárat ebben az esetben is elpusztíthattuk, ez pedig ?nmagában is elegend? ok volt a hadm?velet végrehajtására.

  A terv véghezvitele lehetetlen lett volna, ha nem tudjuk megoldani az élelmezés igen komoly problémáját. úgy számoltuk, hogy utánpótlási vonalaink mintegy ?t hónapon keresztül lesznek elvágva, erre az id?tartamra magunkról kellett gondoskodnunk.

  A legjobban tesszük, ha két részre bontjuk ezt a problémát: az emberek-orkok-t?rpék-elfek -, és az állatok élelmezésére.

  A kétlábúak élelmezése volt a k?nnyebb dolog, itt egy f?re, egy nap alatt két font élelmet számíthatunk, illetve az orkokra hármat. A hadsereg a nem harcoló személyzettel együtt ?tvenezer embert és tizenegyezer orkot számlált, az naponta ?sszesen 66 és fél tonna élelmiszer, ?t hónapra pedig mintegy 20 000 tonna.

  Ekkora mennyiség elszállítását egyszer?en nem tudtuk volna megoldani. A hadsereg szállítókapacitása teljes egészében 1700 tonnát tett ki – csakhogy ebben benne voltak az ostromfelszerelések, a szén-, és acélkészletünk, gerendák, pénz, szerszámok és minden egyéb, amire egy hadjárat során nagy mennyiségben szükség lehet. A kihasználható teher ebb?l 1500 tonna volt: ez mind?ssze huszonkét napra biztosította volna az élelemszükségletünket.

  El?sz?r is a szállítandó mennyiségb?l faragtunk le. A menetterveink szerint az id?nk nagy részét a még ki nem fosztott, gazdag dél-rhini területen fogjuk elt?ltelteni, a tengerpart k?zelében. Itt két tényez?t vettünk számításba, egyrészt, hogy a hírhedt toroni hatékonyság sem lesz elegend?, hogy minden élelmiszert elpusztítson a s?r?n lakott vidéken; másrészt pedig, mivel a Quiron-tenger télen sem fagy be, halászattal is kiegészíthettük a készleteinket. Ezeket a tényeket figyelembe véve úgy d?nt?ttünk, hogy be fogjuk érni a 300 napra elegend? ételmennyiség felével, tízezer tonnával.

  Unlawfully taken from Royal Road, this story should be reported if seen on Amazon.

  így a kapacitásunkat 8500 tonnával n?velni kellett. Alapesetben ez 1700 két?kr?s szekeret jelentett. én viszont úgy d?nt?ttem, hogy csak 1420 szekeret viszünk magunkkal azon a néhányon kívül, amelyek már addig is a hadseregben szolgáltak, és amikor egy szekér kiürül, levágjuk az ?kr?ket, amelyek húzták, a szekeret pedig útakadályként hasznosítjuk a minket üld?z? toroniak lassítására. Azonkívül kocsisként is katonákat akartam használni, így, amíg a készleteink el nem fogynak, gyengébbek leszünk, de legalább nem kell ezer újabb szájat etetni.

  A kétlábúak élelmezésének kérdését végül úgy-ahogy rendeztük, de a négylábúak ellátása hagyományos módszerekkel megoldhatatlannak bizonyult.

  átlagosan minden lóra és ?szvérre húsz font takarmányt számítottunk, ami naponta 700 tonna, illetve, amíg a szekérhúzó ?kr?ket le nem vágjuk, addig valamivel t?bb. Ez ?t hónap alatt ?sszesen 210 000 tonna. Ennek valamekkora részét persze kielégíthettük legeltetéssel, csakúgy, mint nyárid?ben. De északon még a Quiron-tenger partján sem ritka a hónapokig kitartó t?bb láb magas hó – ilyen k?rülmények k?z?tt egy lónak az egész napja rámegy, amíg az életben maradásához szükséges n?vénymennyiséget elfogyasztja. Arról pedig, hogy a katonák elegend?en nagy területet tisztítsanak meg a hótól minden nap, még kevésbé lehetett szó – az ilyen téli menetelésnél már az is elég gondot ad, hogy minden este el kell végezni a táborok meger?dítéséhez szükséges f?ldmunkákat. Ellenséges területen pedig nem szándékoztam egyetlen éjszakára sem védelem nélkül maradni.

  Végül ezt a kérdést is megoldottuk a mágia, és a doraniak n?vénynemesít? tudása segítségével.

  A 3. hadseregben ?sszesen t?bb mint 6000 papi személy szolgált – 3000 a harcoló személyzetben, a t?bbi a kisegít?k k?z?tt. Ezek nagyjából mind képesek voltak naponta átlagosan háromszor-négyszer élelmet teremteni, ha semmi egyéb mágikus tevékenységet nem kívántunk t?lük. A megfelel? mennyiség? adománnyal az érintett istenek egyházainak ezt a számot tartósan napi hatra tudtuk emelni. Mivel egy erre irányuló fohász átlagosan húsz fontnyi élelmet eredményez, ezen a módon képesek voltunk ellátni 30 000 állatot – és k?zben reménykedhettünk, hogy a toroniak istenei gyengébnek bizonyulnak azoknál, akik a mi ügyünket támogatják.

  40 000 állatot azonban így is hátra kellett volna hagynunk, ha Ribal Erol száznagyi rangban szolgáló csatamágus nem mutat nekem egy f?l?ttéb érdekes n?vényt, amit dorani mágusok hoztak létre, éppen ilyen téli hadjáratokra. Ez a n?vény, a szipolymoha, érzéketlen a hidegre, és egy nap alatt fejl?dik magból nagyjából egy tonna hasznos takarmányt adó n?vénnyé. A n?vekedése rendkívül gyors, de fényb?l nem igényel sokat, csak vízb?l, és más n?vényekb?l.

  A n?vény, miután elültették, apró szálakat bocsát ki, amelyekkel más él?lényeket, f?leg n?vényeket keres. A szálak behatolnak a megtalált áldozatokba, és villámgyorsan elszipkázzák az ?sszes életerejüket. A szipolymoha a nagyobb állatokra veszélytelen, de a rágcsálókat, rovarokat, kisebb madarakat, valamint akár az ?zeket és a rókákat is elpusztítja.

  érthet?en nem szívesen használtuk fel ezt a n?vényt, hiszen száz szipolymoha egyetlen nap alatt halott pusztasággá változtat egy hold erd?t. De szükség t?rvényt bont, hozattam Doranból egy szekérnyi magot. ?sszesen 120 000-re volt szükségünk, de ezúttal megendhettük magunknak a túlbiztosítás luxusát, és a diónyi magvakból t?bb százezret vittünk magunkkal.

  A szipolymohák kihajtásához mindenekel?tt az kell, hogy hóba ágyazzák ?ket, és egy éles késsel bemetszést ejtsenek kemény héjukon, amelyet kül?nben nem tudnának átt?rni. A n?vekedés k?zben nem igényelnek kül?n?sebb felügyeletet, a betakakarításukkal pedig a kísérleteink szerint ?t ember hat óra alatt végzett, miután begyakorolta a legcélszer?bb módszert.

  Naponta négyszáz szipolymohára volt szükségünk, és mivel a n?vekedés egy napot vett igénybe, a learatás és a szétosztás még egyet (amíg az ?szvéreink fel voltak málházva a mi élelemkészletünkkel, kézi er?t használtunk a takarmány szétosztásához) két napra el?re kellett gondoskodnunk a magok elültetésér?l. Mivel tartalék felhalmozására nem volt kapacitásunk a folyamatot minél biztosabbá kellett tennünk.

  Hogy ne kelljen a takarmányt sokat mozgatnunk, az el?védet az V. hadtest adta: nekik nem voltak lovaik, és csak kevés ?szvérük. Az V. hadtest három mért f?lddel haladt a hadz?m el?tt, és minden nap elvetett az út mentén négyszázegynéhány magot. Az aratást hadtestenként osztottuk be, a napi menettávot négy részre osztottuk, és a négy hadtest mindegyike a saját útszakaszán arathatott.

  Ez persze az ideális nap menetrendje volt, ami egy-két kivételt?l eltekintve sohasem valósult meg. Néha jobban jártunk, mert egy portyázó csapatunk rábukkant egy ellenséges raktárra, amit nem tudtak f?légetni, eleinte, amíg nagyon mély nem lett a hó, tudtunk legeltetni. El?fordult olyan is, hogy az ellenséggel való ?sszet?zéseink miatt nem volt id?, sem munkaer? a szipolymoha learatására: ilyen napokon a papi személyek által teremtett takarmányon osztozott valamennyi állatunk.