A bernongi csata

  El-Cirjem igen kellemetlen helyzetbe került, amikor tudomást szerzett arról, hogy a mieink Bernongtól kevesebb mint egy fél mért f?ldre állnak. Nyilván számított erre a hadmozdulatra, de eddig a pillanatig bízhatott benne, hogy lesz ideje felmenteni Füstvárat, és aztán szembeszállhat a késve érkez? f?er?inkkel. Ranil 40-én azonban el?védje még mindig két mért f?ldre volt Füstvártól, Liromag pedig szívósan védekezett, naponta legfeljebb egy-két futamatnyi utat engedve át.

  A harc innent?l fogva versenyfutássá változott az id?vel: ha mi t?rjük meg hamarabb a toroni hátvédet, akkor a toroni f?sereg elveszett, és mi visszafoglalhatjuk Füstvárat; ha el-Cirjem hamarabb gy?zi le Liromagot, túler?t állíthat szembe a mi f?seregünkkel, és kit?rhet a bekerítésb?l.

  Bernong határvidéki vár volt, és mivel a már t?bbsz?r említett egyetlen jelent?s piderai út ?bejáratánál” feküdt, rendkívül meg volt er?dítve. A toroni hátvéd erre a várra támaszkodó, észak felé néz? félhold alakú hevenyészett er?drendszert épített az elmúlt napokban. A védm?vek hátát, és az utat nyugatról mocsarak és a Brinn-folyó védte, keleten pedig maguk a Piderák, amelyek a t?lük délre elterül? síkság éles kontrasztjaként t?rtek az ég felé. A véd?sereg magvát a császár négy saját légiója alkotta, ezek mind az er?d?k?n belül foglaltak állást, míg a lovasság nagyrésze a vár el?terében lév? egyetlen dombon táborozott.

  A hadsereggel megmászni a hegyeket, vagy átkelni a mocsáron nagyon keserves vállalkozás lett volna: ahhoz, hogy a piderai úthoz jussunk, az ellenség er?dein keresztül vezetett az út. Ekkor még úgy gondoltam, hogy rendes ostromról id? hiányában szó sem lehet; ezúttal vállalnunk kell a magasabb veszteségeket, tábornokaim pedig Nelhac király és ard Harneor kivételével osztották a véleményemet.

  Unokatestvérem, ard Harneor hadászati kérdésekben már azóta f? tanácsadóm volt, mióta 1378-ban átvettem a Harneor-had vezetését. Hogy ezúttal mégis a javaslata ellen d?nt?ttem, annak t?bb oka is volt. Egyrészt ard Harneornál nagyobb tapasztalatom volt a várvívás terén, és az ellenség r?gt?nz?tt er?dei nem voltak igazán er?sek: falaik magassága sehol sem haladta meg a három ?lt, az pedig, hogy a félk?r a domború oldalával fordult felénk azt jelentette, hogy rohamcsapatainkat sehol sem tudják majd keresztt?z alá venni. Másrészt ard Harneor nálam sokkal jobban bízott Liromag erejében, én viszont kételkedem benne, hogy a tábornok képes lesz még ?t-tíz napig távoltartani a toroniakat Füstvártól. Harmadszor, ard Harneor, bár kiváló taktikus és stratéga volt, híján volt a szükséges kegyetlenségnek, ami az ? beosztásában minden f?tisztnek sajátja kell hogy legyen. Unokatestvérem a veszteségek alacsonyan tartását sokszor a hadm?veleti célok elé helyezte még akkor is, ha azokat a célokat t?rténetesen ? jel?lte ki. úgy véltem most is els?sorban a komoly véráldozattól ódzkodik, amit mindenképpen meg kell fizetnünk, ha rohammal akarjuk bevenni Bernongot.

  Ami az els? pontot illeti, int? jel kellett volna legyen számomra, hogy Nelhac király, a várharcászat els? számú szakért?je a Sz?vetség haderejében, a támadás ellen foglalt állást, de a második és a harmadik pontban sajnos igazam volt.

  A hadoszlop z?me 41-én érkezett Bernong alá, de az egész napos menetelés után nem akartam r?gt?n rohamra küldeni ?ket, és az alkonyatig hátralev? pár órát meger?sített táborok építésére fordítottuk.

  Ranil 42-én reggel az 1. és a 2. dwoon hadsereget reggel rohamra küldtem az ellenség lovassagi tábora ellen, a gyorsan mozgó ilaroknak pedig megparancsoltam, hogy keletr?l kerüljenek a toroniak hátába. A tariniakat és a 3. hadsereg hadtesteit úgy állítottam fel, hogy a támadó csapatok oldalát és a táborokat fedezzék.

  A jelentékeny túler? ellenére a toroniak a magaslat birtokában megt?rték a dwoon lovasság els? hullámát, de a gyalogság és a lovasság alkotta második hullám már átt?rte az ellenséges arcvonalat. A toroniak visszavonulásba kezdtek, de ez hamarosan meneküléssé fajult amikor a hátukban és az oldalukban megjelentek az ilarok. Délre már mi uraltuk a dombot. A csata a mi részünkr?l csak csekély veszteségekkel járt, de az ellenség háromezer halottat és ezer foglyot veszített, illetve megszereztünk két ezredzászlót is. Az ilarok megpróbáltak a menekül?k k?zé keveredve bejutni az ellenséges er?d?k k?zé, de a toroniak kapui zárva maradtak, a lovasok pedig megkerülték az er?drendszert, és a túloldalán, az úton rendbe szedték magukat.

  Ezután a délel?tt hátralev? részét azzal t?lt?ttük, hogy pihentettük, majd felsorakoztattuk a rohamhoz a katonákat, mik?zben t?z alatt tartottuk a bernongi er?dítményrendszert, hogy legalább valamennyire megpuhítsuk a véd?ket.

  A rohamot a dél utáni els? órában rendeltem el. A rohamban 1. dwoon hadsereg, az 1. tarini hadsereg, és a 3. hadsereg hadtestei vettek részt. Az ilaroknak pedig megparancsoltam, hogy kíséreljék meg az átkelést a nyugati mocsarakon.

  Csúfos kudarcot vallottunk az egész vonalon. A toroniak rémiszt? hatékonysággal használták a számszeríjaikat, állandó t?z alatt tartva a rohamozókat. A legrosszabbul a t?rpék jártak, mert ?k voltak a támadás k?zéppontjában, és a toroniak két naftavet?vel is t?z alá vették ?ket, valamint a varázstudóik is rájuk ?sszpontosítottak. A dél utáni negyedik órára a rohamunk harmadik hulláma is megt?rt már, és legalább négyezer katonát vesztettünk, de a falakra sehol sem sikerült feljutnunk.

  Kénytelen voltam belátni, hogy a toroniak fels?bbrend? t?zereje ellen a létszámf?lényünk nem elegend?. Hozzá kellett kezdenünk egy rendszeres ostromhoz, akármennyire id?rabló vállalkozásnak t?nt, vagy megkísérelni Bernong megkerülését a Piderákon vagy a mocsáron keresztül.

  Liromag helyzete k?zben fokozatosan rosszabbodni kezdett. A terep, és a csatárharcban tapasztalt katonák által nyújtott el?ny egyre kevésbé ellensúlyozta el-Cirjem csapatainak fokozódó létszámf?lényét. Hiába okoztak a mieink háromszor akkora veszteségeket a toroniaknak, el-Cirjemnek Liromaghoz képest kimeríthetetlen tartalékok álltak rendelkezésére.

  Ranil 40-én a régens és a tartalék megindult Füstvár felé, ekkor már tisztán látszott, hogy itt lesz nagyobb szükség rájuk. A végs? csatát Füstvár alatt Ranil 45-én vívták meg, Bernong ostroma ekkor már a vége felé tartott: a falakon t?bb helyen rést üt?ttünk, az ellenség tüzérségét, és varázshasználóit pedig nagyrészt kiiktattuk.

  A Füstvár alatt vívott csata eredménye nem lehetett kétséges, a háromszoros túler?t nem ellensúlyozhatta sem a f?vezér páratlan hozzáértése, sem a katonák nagyob tapasztalata. Hiába érkezett be id?ben a tartalék, ez csak arra volt elegend?, hogy Liromag Füstvár véd?inek jól id?zített kit?rését elhárítva biztonságban visszavonhassa a csapatait.

  El-Cirjem ezek után felt?lt?tte Füstvár készleteit, és legénységét (bár a húsz napi lagymatag ostrom egyikben sem tett túl nagy kárt). Ezután sorra indítani kezdte egységeit dél felé, hogy még id?ben érjenek a Bernong alatt megvívandó ütk?zetbe.

  Egy pár légiót pedig egyel?re visszatartott, és biztosította velük, hogy Liromag ne vehesse ostrom alá Füstvárat hamarosan, és a f?er?it se támadhassa egyk?nnyen hátba.

  A Piderákban, mint minden hegységben, számos f?ld alatti forrás, és patak van, és mint kiderült, egy valóban jelent?s vízhozamú folyó is. Erre találtak rá el-Cirjem hadmérn?kei, talán véletlenségb?l, talán tudatos keresés révén. Mindenesetre kibontották a sziklafalakat, amik elzárták, és két napi munkával Füstvártól kicsit délre az útra terelték. Ranil 47-én fejezték be a munkát, a képz?d? tó pedig egyre nagyobbá duzzadva zárta el a dél felé vezet? utat, és másnapra k?rbefogta azt a sziklát is, amelyre Füstvár épült.

  Ezután a toroniak Sogron nev? istenségük tiszteletére, akit el-Cirjem a patrónusának tekintett, egy kisebb templomot emeltek fából, gazdagon felékítették, és elégették. Minthogy Sogron a t?z istene, a toroniak ilyen módon biztosították a jóindulatát, és ami még fontosabb, neki szentelték a tó vizét is.

  Ezzel biztosították, hogy Liromag ne tudja egyszer?en befagyasztani a tavat, hanem ha újra ostrom alá akarta venni Füstvárat vissza kelljen terelnie el?sz?r a folyót az eredeti medrébe, és aztán lecsapolnia a vizet.

  Ranil 47-én intéztük a bernongi er?dítmények ellen a negyedik rohamot. A falakon eddigre már nyolc helyen tátongott rés, az ellenséges tüzérség, és mágikus támogatás pedig megsz?nt létezni. A császár saját légiói mégis kitartottak. A résekben emelt pajzsfalakat sem a t?rpék kétél? bárdjai, sem a dwoon r?vidkardok nem tudták megt?rni. Pedig a tüzérségünk, miután már az els? nap bel?tte magát, esténként is folytatta pusztító bombázását, csatamágusaink pedig az asztrál-, és mentálvarázslók kivételével szabadon garázdálkodhattak (ez utóbbiak ellen még recsegve-ropogva kitartott a védelem). A toroniak azonban kiálltak mindent, amit rájuk tudtunk mérni, elreteszelték védelmük?n a lyukakat, és visszaverték a k?vetkez? rohamunkat is.

  Egészen a negyedik rohamunkig, amely átt?rt. A toroni védelem gyenge pontja félelmetesen er?s falai dacára maga Bernong vára volt, mivel ezeket nem a császár légiósai, hanem határ?r?k védték. Ezek harci szelleme is volt olyan jó, mint bármelyik toroni reguláris egységé, de a napok óta megállás nélkül zuhogó ostroml?vedékek, és mágikus csapások megtették a maguk hatását. A 26. és a 31. zászlóalj egymással verseng? ékei pedig bevégezték a munkát, és megt?rték a határ?r?k pajzsfalát.

  úgy t?nt, a fal más szakaszain küzd? légiósok helyzete egyszerre reménytelenné vált. A véd?k tartaléka a lovasság volt, most ezek igyekeztek elreteszelni a bet?résünket, és egy új pajzsfalat állítottak a váron belül. Ezt az erigowi nehézgyalogosok zúzták szét Chrysaleas tábornok személyes vezetésével, és a III. hadtest nyomában a 2. dwoon hadsereg egységei is elkezdtek besorjázni a várba.

  A légiósok azonban minden várakozásunk ellenére mégsem vonultak vissza. Bár az ellenséges vonalat kettévágtuk, a két elszigetelt szárny továbbra is makacsul kitartott, noha mostmár nem csak szemb?l, hanem oldalról is megtámadtuk ?ket. A toroni lovasság az er?d?k k?z?tti térben, a félk?r belsejében ismét újrarendez?d?tt, és csak órákig tartó makacs harc után sikerült harmadjára is legy?znünk ?ket.

  Mire a lovasságot elkergettük az er?d?k alól, leszállt az éj. Bernong várát szilárdan kézben tartottuk, de a fal t?bbi pontján változatlanul nem tudtuk megvetni a lábunkat. Azt terveztem, hogy a teljes 2. dwoon hadsereget az er?d?k által k?zrefogott térre irányítom, és aztán másnap reggel két irányból indítok rohamot a császári légiók ellen. Ahhoz, hogy mind a két irányba védekezhessenek az elszenvedett súlyos veszteségek után már egyszer?en nem maradhatott elég emberük.

  Csakhogy a dolgok egészen máshogy alakultak, mint ahogy terveztem. Ugyanis az éjszaka k?zepén megérkezett a császár 7. saját légiója.

  A felderít?ink révén természetesen tudomásunk volt róla, hogy el-Cirjem el?csapatai már k?zel járnak Bernonghoz. De úgy számoltunk, hogy a lovasság, amit teljes rendetlenségben kergettünk el a csatatérr?l, és amit két ilar hadosztály vett üld?z?be, járhatatlanná teszi az utat legalább egy napra.

  Az él?halottak azonban megtisztították az utat. A fejetlenül menekül? lovasság, amely minden más alakulatot szintén rendetlenségbe hozott volna, a császári légiósok pajzsfalán megt?rt. Ezután a 7. légió lezavarta az útról, vagy letiporta ?ket, és ?sszecsapott az üld?z? ilarokkal. Miután ezeket megfutamította, er?ltetett menetben igyekezett tovább Bernong felé, és az els? ilanori menekültjeink m?g?tt alig egy órával lemaradva meg is érkeztek.

  A 2. dwoon hadsereg parancsnoka komolyan vette a fenyegetést, de nem sikerült id?ben hadrendbe állnia, és az egész hadsereget els?p?rte a toroniak elszánt rohama. Iszonyatos mészárlás vette kezdetét. A III. hadtest, és a tarini 1. hadsereg két hadosztálya igyekezett segítséget nyújtani a dwoonoknak, de csak az általános z?rzavart sikerült fokozniuk. Az ?sszekeveredett, kavargó alakulatoknak nem jutott tér, hogy rendbe szedjék magukat, a menekülés útját pedig éppen a segítségükre siet? zászlók torlaszolták el.

  A káosz akkor hágott tet?pontra, amikor az er?d?kb?l is kirontottak a légiósok. A dwoon zászlókból egyetlen ?sszeszorult, kavargó embermassza lett, a hadrendjüket meg?rz? toroniak pedig úgy mészárolták ?ket, mint a birkákat.

  Az ?ld?klésnek még a napkelte sem vetett véget, de ekkor Nelhac király, és Chrysaleas már jobban átlátta a helyzetet, és képes volt hatékonyabb segítséget nyújtani, jómagam pedig újabb rohamot intéztem az er?d?k ellen, hogy legalább valamennyire tehermentesítsem a 2. dwoon hadsereget.

  Ez a roham egészen váratlanul két helyen is átt?rt: az I. hadtest, és a 2. tarini hadsereg is megvetette a lábát egy-egy er?dben. Az er?d?k k?zé szorult dwoonok hirtelen lélegzethez jutottak, ahogy a toroni parancsnokok kénytelenek voltak katonáikat visszavezetni az er?d?kbe. A 7. légiót Chrysaleas mágusai koncentráltan támadták meg, és most, hogy hely nyílt az egyszer?bb man?verekre a kyr tábornok el?revezette az erigowi és a tarini gyalogoshadosztályt is.

  A dwoonok rendezése azonban reménytelen vállalkozásnak bizonyult. Hiába tettek meg mindent az életben maradt tisztek, az éjszaka borzalmai után a szomorúan megfogyatkozott alakulatok katonái már csak a menekülésre tudtak gondolni, és a saját el?ljáróik kardjával is szívesebben néztek szembe, mint a császári légiósok pajzsfalával.

  én ekkor még mindig bíztam abban, hogy az ellenséges er?drendszer teljes egészében a kezünkbe kerülhet még a toroni f?er?k beérkezése el?tt, ezért megparancsoltam Toroff Nelhacnak, hogy egy hadtestet küldj?n a 7. légió ellen, a t?bbit pedig meneteltesse keresztül a váron, hogy aztán megrohamozhassák az er?drendszer bels? falait, de a király felülbírálta a d?ntésemet, és a 2. dwoon hadsereg maradványainak megmentésére ?sszpontosította az erejét. Persze mik?zben a vert dwoon zászlók keresztülvonultak a várkapukon, azokat bajosan használhatták a tarini egységek, így aztán ezt az utolsó alkalmat egészen elszalasztottuk.

  El-Cirjem csapatai k?zben egyre másra érkeztek a piderai úton, és mire minden dwoon egység biztonságba jutott a vár miáltalunk uralt oldalán, az ?ket fedez? Chrysaleast is visszaszorították a vár t?vébe. A kyr tábornok nem akarta tetézni a már amúgy is súlyos veszteségeinket, úgyhogy a hadosztályait visszavonta a várba.

  A nap azonban még nem ért véget számunkra. ?ld?kl? harcot kellett vívnunk a meger?sített toroni légiókkal abban a két er?dben, ahol megvetettük a lábunkat, és a várat is megpróbálta visszafoglalni az ellenség. A küzdelem a vár k?rül és a várban lángolt a leghevesebben, amit a császár félelmet nem ismer? él?halottai támadtak. A III. hadtest és a tariniak derekasan helyt álltak, de a toroniak nem tágítottak és még a s?tétség beállta után is makacsul ismételték rohamaikat.

  A két er?d k?zül az egyiket elfoglaltuk, a másikból kis?p?rték a mieinket. Testvérbátyám, Harneor tábornok, egy kisebb csapattal a legnyugatibb er?dbe hatolt be észrevétlenül k?zvetlenül a s?tétség leszállta után, úgy, hogy a mocsár fel?li falat mászta meg, amit csak gyengén védtek. így ?sszesen három részre vágtuk az ellenség er?drendszerét a Ranil 48-ának estéjére, és három helyen vetettük meg a lábunkat. A hajnal el?tti utolsó órák r?vid enyhülést hoztak a harcokban, kivéve Bernong várát, ahol megállás nélkül folyt tovább a küzdelem.

  Ranil 49-én hajnalra nagyjából világossá vált, hogy eredeti tervünk kudarcot vallott. A toroni f?sereget nem sikerült bezárnunk a Piderákba. Az ellenség egy-két napon belül túler?be kerül Bernong mellett, és nekünk kemény harcokat kell majd vívnunk, ha meg akarjuk tartani a jelenlegi állásainkat. Ráadásul ebben a küzdelemben nem vehetjük hasznát a leghatékonyabb fegyvernemünknek, a nehézlovasságnak.

  Liromag sem sokat segíthetett. A tábornoknak, jelentése szerint még legalább tíz nap kellett, hogy újra használhatóvá tegye az utat. Megkísérelte ugyan, hogy néhány zászlót tutajokon átszállítson a tavon, de a Sogronnak szentelt víz alattomos ?rvényekkel volt teli, és a vállalkozás egyetlen eredménye néhány tucat vízbefúlt katona volt. A k?nny?fegyverzet? csapatai k?zül, amelyek k?nnyen mozogtak az erd?s terepen, a sirenariakat, és a haonwellieket a toroniak után indította a tó megkerülésével, de két hadosztálytól nem várhattuk túl nagy ellenséges er?k lek?tését. El-Cirjem elég id?t kapott, hogy végezzen velünk.

  A józan ész ebben a helyzetben azt diktálta, hogy vonjam ki a csapataimat az er?drendszerb?l, és várjam meg amíg az ellenség is kimerészkedik a síkságra, ahol érvényesíthetjük a lovassági f?lényünket. Parancsot adtam a bernongi vár, és az er?d?k véd?inek, hogy amint tehetik, vonuljanak vissza. De a katonák vonakodtak odahagyni a bajtársaik drága vérén megszerzett állásokat. A két er?d?t ennek ellenére baj nélkül kiürítettük, de a várat elérte a k?vetkez? roham, miel?tt az ?sszes katonánkat kivontuk volna, és a mieink ismét véres k?zelharcba bonyolódtak a császári légionáriusokkal a vár falain. Súlyosbította a helyzetet, hogy a toroniak kinyitották az északi kaput, amin keresztül újabb és újabb zászlók érkeztek a küzdelembe.

  A tariniak ezúttal szerencsések voltak, de Chrysaleas, és két gyalogoshadosztálya ismét az életéért való küzdelemre kényszerült. Ha folytatják a visszavonulást, azzal a hátsó sorokat ítélik biztos halálra, ha kitartanak ott, ahol vannak, elvesznek egy szálig. Tartottam t?le, hogy Chrysaleas, aki osztotta katonái véleményét a visszavonulásról, megragadja a lehet?séget, és a h?si halálra t?rekszik majd. Er?sítést kellett küldenem, és valakit, aki szükség esetén képes meggy?zni a kyr tábornokot a visszavonulás szükségességér?l. Olyan parancsnokból, akit erre képesnek tartottam, csak három akadt a hadseregben: testvérbátyám, Nelhac király, és jómagam. Harneor tábornok ez id? tájt a balszárnyon tartózkodott, Nelhac király pedig a testi és lelki kimerültség olyan fokán állt, hogy egyszer?en nem küldhettem vissza az els? vonalba. Magamnak kellett hát mennem.

  Egy tarini és egy dwoon gyalogoshadosztályt vettem magam mellé, és, mivel a várkaput és a falon üt?tt réseket eltorlaszolták Chrysales katonái, megparancsoltam a katonáknak, hogy kerítsenek létrákat, és másszák meg a vár falait. Jómagam még a létrák érkezése el?tt feljutottam a falra egy k?télhágcsón, amit a falak javításánál használtak a mérn?keink.

  A bernongi vár négyzet alakú er?dítmény, egy-egy bástyával a sarkokon, és még eggyel az északi falon. A két déli bástyát korábban lerombolta a tüzérségünk. A helyzet meglehet?sen egyszer? volt: Chrysaleas két kisebb pajzsfalat állított a falakon, és egy nagyot az udvaron. Az els? kett? kell?en er?s volt, de a harmadik mind?ssze két sor mélységgel rendelkezett, míg a toroniak pajzsfala négy-?t sor mélység? volt, és állandóan csatlakoztak hozzá újabb, és újabb katonák. Ek?zben a mieink k?zül sokan még mindig a kapu el?tt tolongtak, ahelyett, hogy a bajtársaikat támogatták volna.

  Els? dolgom az volt, hogy rendbe szedjem a megzavarodott zászlókat, és szabaddá tegyem a várkaput. K?zben a tariniak és a dwoonok megérkeztek a létrákkal, és elkezdtek a falakon álló pajzsfalakhoz csatalakozni. A szárnyakon tehát kezdtünk f?lénybe kerülni, mert a toroniak továbbra is a nagy pajzsfalhoz irányították az érkez?ket.

  Ez végzetes hibának bizonyult. Megt?rni ugyan egyel?re nem sikerült a két kisebb ellenséges pajzsfalat, de a mieink nagyobb t?mege hátratolta ?ket, míg az ? nagy pajzsfaluk nyomása a miénket kényszerítette hátrálásra. Miel?tt ennek a k?zéps? egységnek a parancsnoka ráj?hetett volna, milyen hibát k?vetett el, a várfalon áló katonáink k?-, és dárdaes?t zúdítottak az udvaron álló ellenségre.

  A toroniak nagy pajzsfala ?sszezilálódott. A III. hadtest gyalogosai pedig kihasználták a zavarodottságot, benyomultak a résekbe, és tovább fokozták a z?rzavart. A 7. légió él?halottjai ebben a helyzetben is félelmetes ellenfelek voltak, de a t?bbi légió katonái k?zül sokkal végeztek a mieink, ha nem védte ?ket a mellette álló két bajtársa pajzsa.

  Ekkorra már az udvaron is rendelkezésemre állt egy pihent dwoon zászló, és újabbak is úton voltak. Ezeket azonban nem a pajzsfal meger?sítésére használtam fel, hanem éket formáltam bel?lük. Már csak Chrysaleast kellett tájékoztatnom a fejleményekr?l. A Szellem hatalma sajnos nem m?k?d?tt a várban, az elmeháló pedig kockázatos vállalkozás lett volna egy ki tudja miféle mentállények által védett toroni várban, ezért pajzsot, és r?vid kardot ragadtam, majd el?refurakodtam a pajzsfalunkon keresztül, Chrysaleas mellé. A kyr tábornok ugyanis, szokása szerint az els? sorban küzd?tt. Csak néhány szót kellett szólnom, és máris átlátta a szándékomat. Utasította a kürt?sét, hogy fújjon hátrálást, a III. hadtest halálra fáradt, de t?kéletesen kiképzett katonái pedig gyorsan, harcrendjük meg?rzésével kezdtek hátrálásba.

  A toroniak ?rültek a váratlan szünetnek, és nem k?vettek minket, hanem igyekeztek bet?mni a réseket a saját pajzsfalukban, és kiegyenesíteni a vonalukat. Néhány lépés után azonban Chrysaleas újabb jelet fújatott, és a mi falunk k?zépen ketté vált, a katonák pedig a szárnyak felé húzódtak.

  Az ékünk pedig el?ret?rt a keletkez? résben. A pihent dwoonok behatoltak a toroni sorok k?zé, és kettészakították az ellenséges vonalat. A III. hadtest katonái, akik most két kisebb pajzsfalat alkottak, szintén el?renyomultak. A császári légiósok pajzsfala végleg megt?rt, és a rendetlenségbe hozott t?meget a mieink visszanyomták egészen a falig.

  Itt pedig, miután a toroniak már nem tudtak hova hátrálni, ?sszet?m?rültek, és a mieink, akik továbbra is meg?rizték a hadrendjüket, büntetlenül kaszabolhatták ?ket. A még mindig érkez? ellenséges er?sítés immár csak a z?rzavart volt képes fokozni.

  A szárnyakon a helyzet hasonló volt, a mieink a falhoz szorították az ellenséget.

  Ezután már nem lehetett harcról, legfeljebb mészárlásról beszélni. A császári légiósok nem adták meg magukat, inkább visszavágásra képtelenül pusztultak el. A toroni parancsnok csak ekkor ocsúdott fel, és megpróbált létrán embereket küldeni az északi falra, illetve a várat az er?d?kkel ?sszek?t? falakon keresztül a hátunkba kerülni, de a mieink szilárdan kézben tartották a k?zleked? falakat, és nemsokára az északi falat is újra teljesen birtokba vettük. Egy óra múlva nem volt él? (sem él?halott) toroni a várban, és az ellenség felhagyott a próbálkozással, hogy embereket juttasson fel a várfalakra.

  Stolen story; please report.

  Chrysaleas megpróbált rábeszélni, hogy tartsuk meg a várat, azzal érvelve, hogy itt csekély er?kkel is nagy vérveszteséget tudunk okozni a toroniaknak, de rávilágítottam, hogy azokat az er?ket, amiket itt hagyunk a toroniak egyszer?en elvághatják az utánpótlástól, és azután, ha nyílt csatában legy?zik a f?seregünket, a vár véd?it gond nélkül kiéheztethetik. Felhívtam rá a figyelmét, hogy a katasztrófa most sem múlt sokon, és ha t?rténetesen nem tudok er?sítést hozni, akkor elkerülhetetlen lett volna.

  Chrysaleas természetesen mindezt tudta, de a saját természetét tagadta volna meg, ha az er?sséget morgolódás nélkül átengedi az ellenségnek. Elfogadta helyzetértékelésemet, de látszott, hogy továbbra sincs ínyére a dolog.

  Ezután már további bonyodalmak nélkül kiürítettük Bernongot, és a nap hátralév? részét azzal t?lt?ttük, hogy a még mindig f?lényben lév? tüzérségünkkel, és csatamágusainkkal bombáztuk a toroni er?d?ket. Nagy veszteségeket valószín?leg nem okoztunk nekik, de legalább a mozgásban akadályoztuk ?ket.

  Ranil 50-én érkezett el a bernongi csata a csúcspontjára. El-Cirjem f?ereje elérte a várat, és reggel hadrendbe állt az er?drendszer el?tt. A velem szemben álló er?k nagyjából 170 ezer f?t tettek ki, még az én er?im az elmúlt napok harcai után mintegy 140 ezer f?re apadtak.

  A centrumot az 1. és 2. tarini hadsereg jelenlév? egységei adták, ezek parancsnoka Toroff Nelhac volt. A jobbszárnyat ard Harneorra bíztam, aki a 3. hadsereg I., és II. hadteste f?l?tt rendelkezett, valamint az 1. ilar hadsereggel. én magam a balszárnyat irányítottam, ami az 1. dwoon hadseregb?l, és a kilenc ?nálló ilar hadosztályból állt. Chrysaleas tartalékban maradt a III. hadtesttel, és a 2. dwoon hadsereg maradékával.

  El-Cirjem szintén er?s gyalogsági centrumot hozott létre, és a lovasságot a szárnyakra helyezte. A toroni harcvonal némileg r?videbb volt a miénknél, de a centrumuk jóval mélyebb volt.

  A csata szokás szerint a csatamágusok, és a tüzérség párbajával kezd?d?tt. Egyik fél sem került f?lénybe ebben a szakaszban, és a veszteségek is mérsékeltek voltak. K?zben a k?nny?fegyverzet? el?csatározók is ?sszecsaptak, ebben a küzdelemben pedig a mieink maradtak f?lül, és az ilanori lovasok íjaikkal zaklatni kezdték a toroni harcvonalat. A válasz nem sokat késett, el-Cirjem rohamra küldte a szárnyak lovasságát, és lassan el?retolta a gyalogságot. Nem értettem, hogy el-Cirjemnek mi a célja ezzel a m?velettel. Számára is nyilvánvaló kellett hogy legyen a mi lovasságunk fels?bbrend? volta, és az is, hogy a szárnyakon indított támadásai kudarcra vannak ítélve.

  Nem volt azonban sok id?m ezen t?prengeni; harcba küldtem a dwoon nehézlovasságot, majd az ilar hadosztályokkal oldalba támadtam a k?zelharcba bonyolódott toroni lovasságot. K?zben három éket formáltam a dwoon pajzsfalak elé, és ezeket is el?reküldtem, hogy t?rjék meg az ellenséges jobb szárny gyalogságát. Láttam, hogy a csata a mi jobb szárnyunkon hasonlóképpen alakul, a centrumunk pedig egyel?re nem került harcérintkezésbe az ellenséggel.

  Mik?zben a gyalogságom el?renyomult, megpróbáltam a dwoon nehézlovassággal a légiók hátába kerülni, de a toroni parancsnok el?relátóan négysz?g alakban állította fel azokat. Az alakzatok minden oldala csak négy sor mély volt, de a légiósok szokásos r?vid kardjával felfegyverzett katonák k?zé meglehet?sen s?r?n ostromdárdákkal felszerelt légiósokat kevertek. Az Arany Fény lovagrend zászlajával próbát tettem volna az egyik négysz?g megt?résére, de az 1. dwoon hadsereg nehézlovassága nem volt kiképezve az egyidej? szelleml?késre, és a lándzsáik is r?videbbek voltak az ostromdárdáknál.

  A háború kés?bbi éveiben egyébként a szelleml?késre t?bb nehézlovas egységünk is képessé vált, de ekkor még sajnos az Arany Fény zászlaja volt az egyetlen ilyen csapatunk. Maga a taktika a k?vetkez?képpen néz ki: a rohamozó nehézlovasság els? sora néhány lépéssel az ellenséges sorok el?tt minden szellemi erejét egyetlen taszításba ?sszpontosítja, és így megt?ri a gyalogság rendjét. Ebb?l kitalálható miért is volt olyan kevéssé elterjedt ez a taktika: egyszer?en nehézségbe ütk?z?tt elegend? számú katonát találni, akik egyszersmind a szellem hatalmával is bírtak.

  Miután a kéznél lév? nehézlovasságom nem volt alkalmas a feladatra, a gyalogosaimat utasítottam, hogy formáljanak ékeket, és támadjanak, de ?k sem tudták megt?rni a toroniakat, csak hátrálásra kényszeríteni. Az ilanori lovasaim sem jártak nagyobb sikerrel, de azért folytatták az ellenség nyilakkal való zaklatását, én pedig készen álltam a nehézlovassággal, hogy bármilyen résre lecsapjak.

  A toroni gyalogság azonban semmi jelét nem mutatta, hogy meg akarna t?rni, viszont lassan, de kitartóan hátrált a bernongi er?dítményrendszer felé, mik?zben az alakzatok belsejéb?l számszeríjakkal viszonozták az ilarok tüzét.

  A hátrálás nem egyenletes tempóban folyt az egész vonalon, és ez sz?get üt?tt a fejembe. A centrumhoz legk?zelebb lév? négysz?gek hátráltak a leglassabban, a távol es?k a leggyorsabban, így az ellenséges jobbszárny hamar elhajolt hátra.

  Az egyik magyarázat, ami eszembe ?tl?tt, hogy a toroni parancsnok a csapatai átkarolását akarja elkerülni, csakhogy, ebben az esetben miért nyomult egyáltalán el?re? A másik lehet?ség ami eszembe ?tl?tt, hogy el-Cirjem hagyja, hogy a szárnyaink el?renyomuljanak, megnyúljanak, és elvékonyodjanak, aztán egy kemény csapással elszakít minket a centrumtól, és a három részre szabdalt hadseregünket darabonként elpusztítja.

  Amint ezt végiggondoltam, tudtam, hogy csak err?l lehet szó. Azonnal cselekedtem, de még így is elkéstem. El?sz?r a gyalogságnak fújattam visszavonulót, aztán a nehézlovasság élén megindultam a fenyegetett pont felé, ahol a szárnyunk a centrumhoz csatlakozott. Vonalunk elvékonyodása miatt az ?sszek?ttetés az 1. dwoon hadsereg II, hadtestének 2. hadosztálya egyedül biztosította, és én szorongva láttam, hogy a hadosztály felé egy teljes toroni légió k?zelít ék alakban.

  Mire elég k?zel értünk a segítségnyújtáshoz, a dwoon hadosztály pajzsfala megt?rt, és újabb toroni egységek jelentek meg a színen, hogy behatoljanak a résbe. Rendkívül veszélyes pillanat volt ez számunkra, ha vonalainkba való bet?rést nem tudjuk elreteszelni, akkor a csata menthetetlenül elvész. Rohamra indultam mindkét nehézlovas hadosztályommal, és a résbe bet?r? légió még eléggé rendezetlen volt az iménti k?zelharctól ahhoz, hogy ékalakzatunk beszakítsa az oldalát.

  Az ék percek alatt ?sszeomlott, és a toroniak k?zül, akiket nem taposott le a nehézlovasság, azok rendezetlenül visszavonultak. De máris két újabb légió pajzsfalával kellett szembeszállnunk, és ezeket lovasság is támogatta. Gyülekez?t fúvattam a nehézlovasságnak, és amint három zászlónyi ?sszever?d?tt bel?lük, újabb rohamot indítottam, ezúttal az ellenséges lovasság el?zésére.

  A kialakuló r?vid ?sszecsapásban eleinte a k?nnyebb fegyverzet? toroniak f?lé kerekedtünk, de hamarosan a segítségükre sietett az egyik toroni légió, így végül mégis mi húztuk a r?videbbet. Szerencsére lassan a mi gyalogoshadosztályaink is felállították jobbra néz? pajzsfalukat, hogy oldalba támadhassák az el?renyomuló ellenséget.

  Mindazalatt míg ezek t?rténtek, az ilar hadosztályoknak, és az 1. dwoon hadsereg továbbra is észak felé néz? hadosztályainak újra meg kellett küzdenie az ellenséges jobb szárnnyal, melynek gyalogsága ezúttal nagyon is gyorsan t?rt el?re. Az egész vonalon k?zelharc alakult ki, amibe nekem nem sok beleszólásom volt, mert minden gondolatomat az foglalkoztatta, hogyan állítsam helyre az ?sszek?ttetésemet a centrummal.

  A hátrébb vont nehézlovasaimat újra rohamhoz csoportosítottam, és a gyalogoshadosztályokkal egyid?ben támadtam. A toroniaknak ezúttal két irányba kellett harcolniuk, de megt?rni nem sikerült ?ket. Az el?renyomulásukat megállítottuk, de továbbra is hézag tátongott a centrumunk és a szárnyunk k?z?tt.

  Vagy fél órán keresztül tartott ez a küzdelem, amelynek a tétje az volt, hogy a toroniak képesek lesznek-e átkarolni minket. A harcot végül a szétvertnek hitt dwoon hadosztály d?nt?tte el, amelyet parancsnoka újra ?sszegy?jt?tt, de ezúttal ? formált éket, és nagyszer?en kivitelezett rohammal megt?rte a centrumunkhoz k?zelebb álló toroni légió pajzsfalát.

  K?zben a centrumban súlyos gyalogsági ?sszecsapás zajlott, a legalább hatvanezer gyalogosból álló masszív toroni pajzsfal nyomásának a tarini hadosztályok csak nehezen álltak ellen, ráadásul az elmúlt fél órában a centrum mindkét végét átkarolta az ellenség. Mint kés?bb megtudtam ard Harneor nem sétált bele el-Cirjem csapdájába, de az ? szárnya ellen vonta ?ssze a toroni hadvezér a csatamágusai nagy részét, és a mágikus túlerejének k?sz?nhet?en a jobb szárnyunkat is leválasztotta a centrumról.

  A jobbszárnyi bet?rést Chrysaleas néhány percen belül elreteszelte, a bal szárnyon azonban a toroniak fél órán keresztül folytathatták zavartalanul az átkaroló hadm?veletet, és mire hátbatámadtam az átkaroló csapatokat, a legszéls? tarini hadosztáy nagyrészt elpusztult az egyenl?tlen küzdelemben.

  Miután a centrumot fenyeget? átkarolást felszámoltam, el?sz?r ismét az ellenséges jobbszárny felé fordítottam a figyelmemet. A nehézlovasságom a nap folyamán vívott k?zelharcok ellenére nem szenvedett még súlyosabb veszteségeket, így ismét els?sorban rájuk támaszkodva csapást mértem az ellenség újra el?re vezetett lovasságára. Azután el?reküldtem a gyalogságot, de ezúttal én is a centrumhoz k?zeli ellenséges alakulatokra helyeztem a legnagyobb nyomást. A légiók keményen tartották magukat, de a túler?nk hátranyomta ?ket, és a dél utáni második órára az ellenséges centrum került veszélyes helyzetbe.

  A mi centrumunk helyzete eddigre viszont meger?s?d?tt, mert az ellenség mágikus tartalékai nagyjából kimerültek. A jobb szárnyunk mágikus védelmét csak egy helyen sikerült lerombolni, mert varázshárítókból nagy készletet halmoztunk fel a hadjárat el?tt, de minden tartalékunk felhasználásával ard Harneornak és Chrysaleasnak végül még azt az egy rést is sikerült befoltozniuk.

  A toroniak viszont láthatóan gyengébb védelemmel rendelkeztek, mert pár óra harc után a mi varázstudóink átt?rték a centrumban, egy r?vid szakaszon. A csatamágusok lecsaptak a résre, és a toroni pajzsfalban repedés keletkezett. Nelhac király katonái behatoltak a résbe, és tovább n?velték a repedést. Lépésr?l-lépésre haladtak a húsz sor mélység? alakzat iszonyatos nyomása ellen, de nem tágítottak, és egyre k?zelebb jutottak az átt?réshez.

  Most ehhez hozzáj?tt még a jobb oldaluk fenyegetettsége, és el-Cirjem végre rászánta magát a visszavonulásra. A hatalmas pajzsfal lassan, komótosan hátrált el, a kimerült tariniak pedig nem k?vették. A két centrum a nap további részében egymástól egy-két futamatnyi távolságra nézett farkasszemet egymással. A toroni gyalogság lassan a szárnyakon is visszahúzódott, és a nap úgy fejez?d?tt be, ahogy elkezd?d?tt: a k?nny?lovasság küzdelmével, amely egészen s?tétedésig tartott.

  A nap folyamán egyik félnek sem sikerült d?nt? f?lényt kiharcolnia. Ard Harneor sikeresebb volt a jobb szárnyon, mint én a balon, és miután Chrysaleassal megállították a toroniak dél el?tti átt?rését, sikerült megt?rnie az egyik légió négysz?gét. Igaz, a katonák mintegy fele megmenekült, és a bernongi er?drendszer falainak védelmében a légió újra rendezte a sorait.

  A hadseregek Ranil 51-iki beosztása nem tért el jelent?sen az 50-ikit?l, mind?ssze annyit változtattam, hogy a 2. dwoon hadsereg nehézlovasságát átvezényeltem ard Harneor parancsnoksága alá.

  El-Cirjem azonban elvetette az er?s centumra, és gyenge szárnyakra alapozott taktikáját, mert az el?z? napinál jóval kevesebb légiót tartott csak k?zépen, és azokból sem formált egyetlen masszív pajzsfalat, hanem hagyta ?ket egyesével felállni, ahogy az ilyen hatalmas seregeknél logikus.

  Ezen a napon a toroniak nem vesztegették az id?t a k?nny?lovasság el?reküldésével, hanem, amint hadrendbe álltak megindultak. El-Cirjem láthatóan még aznap d?ntésre akarta vinni a dolgot.

  A gyalogság hamarosan ?sszecsapott, és ezúttal a varázstudók is komolyan beavatkoztak a küzdelem menetébe mindkét oldalon. A varázshárítók nagyobb része már az el?z? napi csatában odaveszett, a maradék pedig hamar elfogyott.

  El?sz?r a toroni centrum védelme szakadt át t?bb helyen, és a tarini csatamágusok csaptak le a légiókra. Némelyik toroni alakzat elejét t?z borította el, volt amelyikre ?rület csapott le, és a katonák egymást kezdték kaszabolni. Azután a tariniak utolsó varázshárítói is ?sszerogytak, és egy t?rpe hadosztályt savfelh? burkolt be, egy másikon villámok cikáztak végig.

  A centrumban álló alakulatoknak jutott az els? mágikus csapás mindkét részr?l, de hamarosan a szárnyaknak is megsz?nt minden védelme. Az egyik dwoon gyalogoshadosztályom alatt szakadék nyílt meg, k?zvetlenül el?ttem pedig lávafolyamot k?p?tt a f?ld. Ranil hatalmával egy szempillantás alatt halott k?zetté h?t?ttem, de néhány vértesemet, aki k?zel álltak a kit?réshez, ez alatt a r?vid id? alatt is elevenen megsüt?tte az olvadt k?b?l sugárzó h?ség.

  Soha azel?tt nem harcoltam még olyan ütk?zetben, amiben arányaiban olyan sok varázstudó vett részt, mint a bernongi csatában, és bár jól ismertem a harctéri mágia pusztító erejét, mégis megd?bbentett a vad rombolás, amit a tomboló varázser? mindkét oldal katonái k?z?tt végzett. Mire k?zelharcra került sor, az alakzatok t?bbsége szétzilálódott, és ha két rendetlenségbe hozott pajzsfal ütk?zik egymásnak, ott mindkét oldalon hullanak a katonák.

  A lovasságnak persze eszményi lehet?séget nyújt, ha a gyalogság jól záró védelmén rések nyílnak. Az ilanoriak szokásos mozgékonyságukkal nyargalták k?rbe a toroni négysz?geket, és habozás nélkül csaptak le a gyenge pontokra, én pedig ezúttal nem t?r?dve az ellenség ostromdárdáival, szemb?l vezettem rohamra a nehézlovasságot és két ilar hadosztályt az ellenséges szárny szélén álló légió ellen.

  Hiába er?sítette meg el-Cirjem a szárnyakat a tegnapihoz képest, a harc kimenetele ezúttal a lovassági f?lényen múlt, az pedig elvitathatatlanul a mienk volt. Az ellenséges szárny jobb szélén elhelyezked? légió pajzsfala zilált volt, az ostromdárdák pedig ahelyett, hogy áthatolhatatlan acélfalat vontak volna a légiósok elé, ritkásan meredeztek felénk. A légiót támogató két lovasezred megpróbált a rohamunkra rohammal felelni, de ilarjaim bocsátkoztak velük harcba, és a dwoon nehézlovasok háborítatlanul érték el a légiót.

  A pajzsfalak harcában a légiósok r?vid kardja és nagy pajzsa a legjobb fegyver, amit kívánni lehet, de a lovasság ellen nehéz hatékonyan használni. A r?vid kard arra való, hogy d?fjenek vele, és aztán nyomban visszahúzzák, a pajzs pedig az ilyen támadások ellen védi a testet. A nehézlovasok viszont hosszú pallost vagy lándzsát használnak, és ha gyalogsággal harcolnak t?bbnyire a fejre csapnak, vagy egyszer?en legázolják. A súlyos gyalogsági pajzsot nehéz id?ben felkapni, hogy kivédje a fejre irányuló vágást, ahhoz pedig, hogy a r?vidkarddal a katona a ló szügyébe, vagy oldalába d?fhessen, legfeljebb egy lépésnyire kell állnia a lótól, ahol nem csak a lovas pallosának, hanem a ló patáinak és fogainak is ki van téve.

  Derék dwoon hadosztályaim beszakították a toroni légió pajzsfalát, és sokat lekaszaboltak birodalmi katonák k?zül. Miután a légiósok f? alakzata megt?rt, számos kis csapat igyekezett kisebb négysz?gekbe rendez?dni, elszánt tisztek vezetésével, de sok légiós a futásban keresett menekülést, és abban reménykedett, hogy eléri a szomszédos toroni négysz?get, miel?tt a mieink letiporják.

  én magam is ebben reménykedtem, csakhogy éppen ellenkez? el?jellel: ha a toroniak rést nyitnak a pajzsfalukon a menekül?knek, akkor azon keresztül mi is bejuthatunk. A még ellenálló toroniakat a gyalogságra és az ilarokra bíztam, és a nehézlovasság azon részével, amely nem merült bele annyira a gyilkolásba, és megértette a kürtjeleket, a menekül?k után indultam.

  úgy számoltam, hogy a két hadosztályból, vagyis tíz zászlóból mintegy hat zászlóra való katona k?vetett csak, és emlékszem arra gondoltam, hogy ha az 1. dwoon hadsereg a hadjárat befejezése után a parancsnokságom alatt marad, akkor a testvérbátyámat nevezem ki az élére, mert a fegyelem láthatóan nem volt er?ssége az alakulatnak, de ezt a gondolatot máris kiszorítatta a hamarosan kit?r? k?zelharc tudata. Már k?zel jártam a toroni légió pajzsfalához, még egy pár pillanat, és a lándzsáik k?zé vágódok. Az el?ttem lév? menekül?k láthatóan nem nyertek bebocsátást bajtársaik alakzatába, de még reménykedtem, hogy a puszta nyomásuk a mi rohamunk l?késével együtt elegend? lesz, amikor egy pillanatra els?tétült a világ.

  éppen hogy nem estem le a f?ldre, de ez valószín?leg inkább a lovam érdeme, mint az enyém, mert a derék hátas megérezve, hogy valami baj van, ügetésre, majd lépésre váltott. Egy számszeríj nyílvessz?je üt?tte át a páncélomat, és a vállamba fúródott. Mire egészen felocsúdtam r?vid kábulatomból a rohamunk már el is robogott mellettem, mind?ssze az egyik segédtisztem állt meg, hogy szükség esetén segítségemre lehessen.

  Egyel?re nem éreztem fájdalmat, de úgy ítéltem meg, hogy a sebem nem annyira súlyos, hogy ott helyben kelljen meggyógyítani, ezért igyekeztem legalább szemmel k?vetni a rohamunk sorsát. Sajnos ennek a légiónak t?kéletesen zárt a pajzsfala, és nehézlovasságom hamarosan rendetlen visszavonulásba kezdett.

  Látva, hogy itt már nem sokat tehetek, engedtem segédtisztem unszolásának, és nekiláttunk, hogy a toroni légióval szembenálló gyalogoshadosztályunkat megkerülve visszatérjek a vonalaink m?gé. útk?zben éreztem, hogy valami hidegség kúszik fel a karomon, és rád?bbentem, hogy a vállamba fúródott nyílvessz? valószín?leg mérgezett.

  Amint az ellenségt?l biztonságos távolba értünk, segédtisztem segítségével levettem a mellvértem darabjait, de ahhoz, hogy a vállamat véd? lemezt eltávolítsam kénytelen voltam let?rni a nyílvessz? szárát. A hegyet ki kellett vágni, mivel a szakállas nyílvessz? mélyen a húsomba fúródott. Miután ezzel megvoltunk megpróbáltam hatástalanítani a mérget, de aznap már Raniltól kapott hatalmam nagyobb részét elhasználtam, akárcsak a segédtisztem. Hamarosan elvesztettem az eszméletemet, és csaknem egy órán keresztül ájult maradtam. Ennyi id?be került, míg segédtisztem kerített egy Ranil-papot, aki végül kipurgálta bel?lem a mérget, és meggyógyított.

  Ez az egy óra, amíg szolgálatképtelen voltam, d?nt?nek bizonyult a csata végkimenetele szempontjából. A két nehézlovas hadosztályomat a parancsnokuk újra ?sszegy?jt?tte, és visszavezette a harcvonalunk m?gé. K?zben a csatamágusaink két ellenséges négysz?get is megt?rtek. A nehézlovasság rohama gond nélkül letiporta volna a ezeket, és az ellenséges vonalban befoltozhatatlan lyuk támadt volna.

  Szerencsétlenségünkre azonban nem én voltam az egyetlen, aki megsebesült. Az 1. dwoon hadsereg parancsnoka néhány perccel azután, hogy én megsebesültem, elesett. Helyettese, a rangban legid?sebb hadtestparancsnok szintén megsebesült, a k?vetkez? hadtestparancsnok nem szerzett id?ben tudomást róla, hogy ? vezeti a balszárnyat, a nehézlovas hadosztályparancsnokok pedig nem akartak a saját szakállukra cselekedni. így mire ismét szolgálatképessé váltam, a két légió már újra négysz?gben állt.

  A varázshasználók a délel?tt folyamán mindkét oldalon kimerültek, a délutánt egyre inkább a súlyos k?zelharc jellemezte. Jól felépített gyalogsági ékekkel sikerült megt?rn?m az ellenség legszéls? légióját, az ilarok, és a nehézlovasság pedig ennek a túlél?it is lemészárolták. Most már, hogy két légióját is legy?ztük, a toroni jobb szárny kénytelen volt sokkal vékonyabb, és hosszabb négysz?gekbe állítani a megmaradt légiókat, az átkarolást elkerülend?. éreztem, hogy az ellenség k?zel van a t?résponthoz, és parancsot küldtem Chrysaleasnak, hogy j?jj?n el?re legalább a III. hadtesttel. A kyr tábornok meg is jelent, és kipihent tarini meg erigowi nehézgyalogosai eld?nt?tték a küzdelmet. A 26. és a 31. zászlóalj versengése most sem csitult, ez a két zászló alkotta a rohamra induló hadosztályok ékeinek csúcsát, és mindketten megt?rték a maguk légiójának pajzsfalát. Az ellenség jobbszárnya ?sszeomlott.

  Itt volt a lehet?ség, hogy oldalba kapjuk el-Cirjem fedetlenül maradó centrumát. Chrysaleas oldalra fordította gy?zelmes hadosztályait, az ilarok a visszavonulókat csipkedték, és a menekül?ket kaszabolták, a dwoonok pedig megindultak, hogy elvágják a toroni k?zéphadat a bernongi er?drendszert?l.

  Ekkor szakadt át Toroff Nelhac arcvonala, és lépett színre a toroni tartalék. A tariniak a tegnapinál jobb helyzetben voltak az er?viszonyok tekintetében, de el-Cirjem meg-megújuló rohamai így is a végs?kig próbára tették a t?rpék kitartását, és amikor a hadvezér személyesen vezette rohamra a császár 5. saját légióját, a tarini pajzsfal megt?rt.

  Az elmúlt két napban a 7. császári légió távol maradt a csatától, de ezt nem tartottuk gyanúsnak, mert úgy gondoltuk, hogy a bernongi várban elszenvedett veszteségeik olyan súlyosak voltak, hogy a légió gyakorlatilag megsemmisült. Mint kiderült, a 7. légiónak még mindig majdnem háromezer harcképes katonája maradt, és ezek az 50-én, és 51-én délel?tt tartalékban voltak, most azonban, válaszul gy?zelmünkre a toroni jobb szárny felett, er?teljes lovassági támogatással, és még egy megfogyatkozott császári légióval meger?sítve léptek színre.

  A menekül? vagy visszavonuló légiókkal már nem t?r?dtek, hanem a centrum hátának védelmére szorítkoztak. Az 1. dwoon hadsereg el?renyomuló hadosztályai megtorpantak. Akármilyen kit?n? harcosok voltak a császár saját légiósai, a létszámf?lény majdnem 2 az 1-hez volt az én gyalogságom javára, így hát ismét ékeket formáltam, és nekiláttam, hogy ezt az újabb toroni pajzsfalat is megt?rjem.

  Az él?halottakat azonban nem lehetett megt?rni. A pajzsfaluk szilárdsága felülmúlta minden más alakulatét, amellyel katonai pályafutásom során találkoztam. Két sikertelen, ékekkel végrehajtott roham után a nehézlovassággal próbáltam célt érni, de ismét sikertelenül. Az él?holtak nem féltek az újbóli haláltól, és nehéz is volt végezni velük. A testüket teljesen szét kellett szabdalni ahhoz, hogy harcképtelenné váljanak, egy hasi szúrás, ami egy él? ember számára feltétlenül végzetes lett volna, az ? számukra legfeljebb múló kellemetlenséget jelentett.

  Szerencsére volt néhány papi személy, akiknek a mágikus tartalékait még nem merítettük ki: ezeket a legsúlyosabb sebesültek megmentésére tartalékoltuk. Most azonban az él?halottak ellen használtam fel ?ket. A legt?bben Ranil felkentjei voltak, de az ilarok k?z?tt akadtak papjai az ervek Arel nev? istenének is. Most ezek minden hatalmukat a császár 7. saját légiója ellen fordították, és rendet vágtak a katonák k?z?tt. K?zben a gyalogságomat egyetlen, a toroni vonallal egyenl? hosszúságú, de annál mélyebb pajzsfalba állítottam, és el?re indultam velük.

  A toroni tartalék ellenállása azonban elérte a célját. A III. hadtest támadása megingatta a toroni centrumot, de a pillanat elmúlt, és a toroniak újra ?sszeszedték magukat. ?r?m az ür?mben, hogy el-Cirjem, látva, hogy veszélyes a helyzete, felhagyott a tariniak elleni harccal, és visszavonult. Amikor láttam, hogy kimerült gyalogságomnak esetleg hamarosan túler?vel kell szembenéznie, megállítottam a pajzsfalam el?renyomulását, majd lassan visszavonultam a lovasság fedezete alatt. A s?tétség hamarosan leszállt, és mind a toroniak, mind a mieink visszatértek a táboraikba.

  Elmondtam, hogy mi t?rtént a nap folyamán az általam vezetett szárnnyal, és kitértem a centrum harcaira is. K?zben a jobbszárnyon ard Harneor már délel?tt f?lényes gy?zelmet aratott, és a toroni tartalék nagyobbik részét ide irányították. Ard Harneor ismét át akart t?rni, de ezúttal olyan dolog esett meg, amire nem gyakran van példa a hadt?rténelemben: rohamozó nehézlovasságát a toroni légiósok egy ellenrohammal állították meg. A bek?vetkez? k?zelharcban a mi nehézlovasságunk húzta a r?videbbet, és a nap hátralév? része itt is f?leg gyalogsági küzdelemmel telt.

  Az este folyamán r?vid haditanácsot tartottunk. Chrysaleas tábornok azt az álláspontot képviselte, hogy másnap is fel kell állnunk a toroni hadsereggel szemben, és kísérletet kell tennünk a gy?zelem kivívására. Ard Harneor a visszavonulás f? szószólója volt, és vele értett egyet Harneor, Toroff Nelhac, és a két dwoon hadsereg parancsnoka is.

  én magam tisztán elvi és stratégiai szempontból inkább hajlottam volna Chrysaleas felé. A háború nem k?nny? szórakozás, és ha feladjuk a terveinket ahányszor nehézségekbe ütk?zünk, sohasem fogunk semmit véghez vinni. Azonkívül, bár jelenleg el-Cirjem élvezi az er?dítmények birtoklásával járó el?ny?ket, az utánpótlási vonalán állunk, és minden neki címzett ellátmányt megszerzünk. A toroniak alaposan felkészültek a hadjáratra, de élelmük mostanra már fogyatkozóban kellett, hogy legyen. Minden nap, amíg a toroniakat képesek vagyunk Bernonghoz szegezni, n?veli az esélyünket, hogy a császári f?er?ket megsemmisítsük.

  De azt sem tagadhattam, hogy a hadsereg veszteségei súlyosak voltak mind anyagi, mind erk?lcsi téren. A katonák t?bbsége fáradt volt és nyugtalan, a táborban olyan hírek kaptak lábra, hogy a déli kyrek már útnak is indítottak Bernong felé egy hatalmas felment?sereget. Ha kiállunk még egy csatanapra, a kevésbé lelkes zászlók k?zül nem egy meg fog hátrálni az ellenség el?l, és lesznek, amelyek inkább a saját tisztjeik kardjával néznek szembe, mint a toroniakéval.

  Ahhoz, hogy az alattam szolgáló katonák ismét teljes odaadással tegyék a k?telességüket, a hadseregeknek pihen?re volt szüksége. Ez pedig nem olyan dolog, amit megkaphattak volna a toroni f?sereg t?szomszédságában, a toroni területek legkell?sebb k?zepén. Ezért végülis a visszavonulás mellett d?nt?ttem. A másnapot ennek megszervezésével t?lt?ttük, és aztán a k?vetkez? este titokban kiürítettük a táborainkat, és ellopóztunk.

  Mint kiderült ezúttal az ellenség ugyanannyira ódzkodott a csata folytatásától, és a miénkkel hajszálra megegyez? tervet ?tl?ttek ki, és ?k is éjszaka vonultak el Bernong alól: a légiók és a lovasezredek kisebb csoportokban kelet felé csúsztak át az akkorra már üres táboraink k?z?tt Ranil 52-én este. Nappal persze észrevették, hogy már nem állunk ott velük szemben, és ekkor egészen felszedték a sátorfájukat. Végülis mindkét fél tartott a másik támadásától, és mint kiderült, ezúttal mindkett? feleslegesen.

  Mint már említettem, a veszteségeink igen súlyosak voltak. Az elmúlt két napban a halottakban, foglyokban, és gyógyíthatatlan sebesültekben elszenvedett veszteségünk elérte a 20 000 f?t. Volt további 10 000 sebesültünk, akik gyógyíthatóak voltak ugyan, de a csata után k?zvetlenül erre nem akadt mágikus kapacitás, a visszavonulás alatt pedig id? nem volt. 53-án és 54-én már t?r?dni tudtunk velük is, de az orvosaink minden igyekezete ellenére t?bben is meghaltak k?zülük, miel?tt egy papi személy meggyógyíthatta volna ?ket.

  A legnagyobb veszteségeket a 2. dwoon hadsereg szenvedte el, de a csata nem kímélte egyik alakulatunkat sem. Mind fáradtak, és leharcoltak voltak, és mint említettem a gyengébb fegyelm? zászlókon azt lehetett érezni, hogy a harci kedvük is lelohadt. Elhatároztam, hogy a hadjárat végével els? dolgom lesz ezeket ráncba szedni, és megtanítani ?ket, hogy jobban féljenek a saját tisztjeikt?l, mint az ellenségt?l.

  Egyel?re azonban vissza akartam térni dwoon területre, és új tervet kidolgozni el-Cirjem f?serege ellen.