A bernongi csata el?zményei
Nyugaton a toroniak minden vágya volt, hogy kik?sz?rüljék a csorbát, amit az el?z? év eseményei a hírnevük?n ejtettek. Elszántak voltak, ugyanakkor a túlságos ?nbizalmat, amelynek el?z? évi gy?zelmeinknek nem kis része volt, óvatosság váltotta fel. A toroniak megtanulták tisztelni az északi fegyvereket, és ennek megfelel?en jártak el.
Nyugaton nem bontották erejüket k?nnyen megtámadható, elszigetelt oszlopokra, amelyeket egyesével megverhettünk volna. Igaz, a nyugati seregek ?sszesen annyi katonát számláltak, mint egy keleti támadó csoportosítás.
Megváltozott a toroni vezérkar ?sszetétele is: a nyugati hadszíntér új toroni f?parancsnokot kapott Barlach el-Cirjem személyében, aki a már sokat emlegetett polgárháború végjátékában Shulur tartomány regitor imperalisa volt, és az egyetlen veretlen toroni tábornok az Abaszisszal vívott háborúban.
El-Cirjem terveit nagy vonalakban ismertük a mostanra elég jól m?k?d? kémszolgálatunknak k?sz?nhet?en. Els?dleges hadm?veleti célja az Rial és Maok várak visszavétele volt, amit egy er?teljes offenzíva k?vetett volna az Unió déli tartományai ellen. Mik?zben a mi er?inket ez k?t?tte volna le, a toroni nemesi felkelés háborítatlanul vehette volna ostrom alá a rhini határvárakat.
Mi azonban egyáltalán nem szándékoztunk az el?z? hadiévben megszerzett babérjainkon üld?gélni, és beengedni a toroniakat a saját területünkre. Ard Harneor és az egyesült dwoon-ilar-tarini f?parancsnokság vezérkari f?n?ke kit?n? haditervet dolgozott ki, és a szigorú titoktartásnak k?sz?nhet?en a tervr?l a két említett f?tiszten, da Rangán, jómagamon, és néhány vezérkari tiszten kívül senki nem tudott. Ugyanakkor párhuzamosan más haditervek is születtek, és ezek k?zül néhányat hagytunk az ellenség kezére jutni.
Ard Harneor tervének alapgondolata az volt, hogy Toron nem engedheti meg magának Füstvár elvesztését. Túlságosan drága árat fizettek azért, hogy egyszer?en hagyják elesni a várat: egy komoly ostrom esetén el-Cirjem, hacsak nem akarja elveszíteni a katonái és uralkodója bizalmát, szembe kellett, hogy szálljon velünk. A terep pedig Füstvár k?rnyékén a védekez?nek tervez, a keskeny úton, és a tagolt vidéken egy kisebb hader? is feltartóztathatja a teljes toroni f?sereget. Igaz, legutóbb harc nélkül adtuk fel ezeket a területek, de most a nehéz terepen való csatárharc szakért?je, Liromag tábornok lett volna a véd?ink parancsnoka.
Mihelyt a teljes toroni hadsereg felvonult, hogy felmentse Füstvárat, mi is lesújtunk a f?er?nkkel. Ha a toroniak már elég mélyen benyomultak a Piderákba, akkor a hátrálási útvonaluk elvágásával csapdába ejthetjük ?ket, és megsemmisíthetjük az egész seregüket.
A terv alapjában véve elég egyszer? volt tehát, de a megvalósítás annál nehezebbnek ígérkezett. A toroniak hírszerzése akkorra már levetk?zte az ?sszes kezdeti gyengeségét, tehát, amint azzal mind tisztában voltunk, az ellenség pontosan fogja tudni, hogy mekkora sereget küldünk Füstvár ellen, és a f?er?ink mozgásáról is állandóan értesülni fog. Azonkívül el-Cirjem, ha csak fele annyira jó hadvezér, mint amire a híre alapján k?vetkeztetni lehet, át fogja látni, hogy miféle csapdába sétál bele, akkor is, ha a haditerveinket továbbra is sikerül eltitkolnunk. Fel fog vonulni Füstvár alá, mert nem tehet mást, de minden lehetséges óvintézkedést meg fog tenni az ellen, hogy a hátába kerüljünk.
Ahhoz, hogy mégis megsemmisít? vereséget mérjünk rá, az kellett, hogy Liromag tábornok serege minél t?bb toronit k?ss?n le, hogy el-Cirjem hátvédje meggyengülj?n, a mi f?seregünknek pedig olyan gyorsan kellett lecsapni, hogy az ellenségnek már ne legyen ideje átcsoportosítani az er?it.
Liromag tábornok ideiglenes hadseregét a legnagyobb gonddal válogattuk ?ssze. A 3. hadsereg IV. hadtestén kívül megkapta az V. hadtestet, valamint az 1. tarini hadseregb?l négy hegyivadász-hadosztályt, és tizen?t zászló dwoon határ?rt. Ez ?sszesen mintegy 32 000 f?re men? er? volt, nagy t?bbségük képzett az erdei vagy a hegyvidéki hadviselésben. A terv végrehajtásához Liromagnak Füstvártól délre kellett tartania az ellenséget, viszont a szabadon hagyott er?ddel a hátában aligha tevékenykedhetett volna nyugodtan, ezért Füstvárat egy másik kül?nítmény zárta ostromgy?r?be: mintegy tízezer nemesi felkel?.
A támadó csoportosítás f?parancsnoka ezúttal én voltam: a 3. k?z?s hadsereg három hadtestén kívül ide tartozott még az 1. és 2. dwoon hadsereg (a 3. az elfoglalt toroni várak és városok határ?rségeit adta), az 1. ilar hadsereg, kilenc egyéb ilar hadosztály; az 1. tarini hadsereg, leszámítva a már említett négy hadosztályt, a 2. tarini hadsereg két hadteste, három hadtest dwoon nemesi felkel?, ?sszesen t?bb mint 160 000 f?. A régens, akit hajlott kora miatt megviseltek az el?z? hadiév fáradalmai, ezúttal a tartalékkal maradt, ez a 2. tarini hadsereg maradék két hadtestéb?l, és tizenhat ilar hadosztályból állt. A régens helyettese az ilar thán volt a tartalék élén, így aztán itt két v?r?s hadúr is állomásozott, míg a harmadik, Toroff Nelhac velem tartott az 1. tarini hadsereg parancsnokaként. A két dwoon hadsereget Ipsik Gretum, illetve Moral ard Arkel tábornokok vezették, az 1. ilar hadsereget pedig Geor Lirella tábornok.
A hadjárat idején a tarini-ilar-dwoon er?k hivatalos f?parancsnoka a régens volt, de az ? helyettese én voltam. Ezzel magyarázható, hogy Toroff Nelhac király a beosztottam volt, és nem f?l?ttesem, noha alapvet?en mind rangban, mind harctéri tapasztalatban f?l?ttem állt. Szerencsére ez nem okozott súrlódásokat k?z?ttünk, a tarini uralkodó ugyanis tehetségesebb hadvezérnek tartott magánál, és sokkal fontosabbnak tartotta a toroniak legy?zését, mint a saját rangjának érvényesítését.
A hadjárat folyamán t?bbsz?r is el?fordult, hogy valamelyik dwoon, vagy az ilar hadsereget a 3. k?z?s hadsereg hadtestparancsnokai alá rendeltem. Ez persze ellenérzést szült az adott hadseregek parancsnokaiban, akik t?bbnyire magasabb rangúak voltak az én hadtestparancsnokaimnál. Chrysaleas esetében még mindenki lenyelte a békát, tekintve, hogy a kyr tábornok az erigowi hadseregben hadseregtábornoki posztot t?lt?tt be, miel?tt az én vezérkaromhoz csatlakozott, de testvérbátyámat, és unokatestvéremet; ard Harneor és Harneor tábornokokat már nem vette be a gyomruk.
Valóban úgy t?nhettem fel a hadseregtábornokok szemében, mint elk?telezett nepotista, aki barátait és családtagjait igyekszik minél magasabb polcra segíteni, és el?remenetelüket minden áron siettetni. A valóságban azonban ard Harneor és Harneor sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezett a csatatéren, mint ezek k?zül a morgolódó hadseregtábornokok k?zül bármelyik. A legtisztább megoldás az lett volna, ha elmozdítom és lecserélem ?ket, de ez feltétlenül kedvez?tlen hatással lett volna az említett tábornokok tisztikarának, és csapatainak moráljára, így ett?l a rendszabálytól egyel?re eltekintettem.
A velünk szemben álló toroniak hadereje ?sszesen húsz légióból, tizen?t lovasezredb?l és Gedaga-yggir meg Rhin tartomány megmaradt nemesi felkeléséb?l állt. A reguláris alakulatok k?zül t?bbet csak a télen állítottak fel, de mivel sok leszerelt veterán szolgált bennük, ezek is elég üt?képesek voltak. A teljes toroni f?er? mintegy 200 000 f?re ment.
The story has been illicitly taken; should you find it on Amazon, report the infringement.
Itt érdemes megemlíteni a toroni hadsereg egyik furcsa sajátosságát, az él?halottak alkalmazását. Ezek az él?halottak nem agyatlan zombik, hanem feltámasztott néhai toroni veteránok. Emlékeznek az el?z? életükre, azaz a harci tapasztalataik nem vesznek el, de annyiban felülmúlják az él? katonákat, hogy a feltámasztásukkor az érzelmeik nagy részét is kiiktatják a toroni varázstudók. Nem ragadja el ?ket a lelkesedés, és soha nem félnek, s?t az élet?szt?n is teljesen hiányzik bel?lük, viszont t?kéletesen engedelmesek a feljebbvalóik iránt. Sokkal nehezebb meg?lni ?ket, mint egy valóban él? katonát, de a feltámasztásuk hosszú és k?ltséges folyamat, így szerencsére általában nincs túl sok bel?lük. Ezúttal viszont az egyik toroni légió, a császár 7. saját légiója, kizárólag él?halottakból állt.
Hogy ez a mutatvány mennyibe kerülhetett a császárnak, arra nézve csak becslésekbe bocsátkozhatok, mert mi magunk nem alkalmazunk ilyen kül?nleges él?halottakat, és a feltámasztási folyamatot a toroniak még a szokásosnál is jobban titokban tartják. Mégis, az igazán tapasztalt északi nekromanták zsoldját alapul véve, azt mondanám, hogy a császárnak pusztán a feltámasztás legalább hárommillió aranykoronába kerülhetett. Tekintetbe véve, hogy az él?holtak még a császár t?bbi saját légiójához képest is kiemelked? min?ség? felszereléssel, és mágikus támogatással rendelkeztek, négy-?t millió k?z?tt lehet a végs? ?sszeg.
Az ember azt gondolná, hogy ezek a k?ltségek végs? soron megtérülnek, hiszen az él?holtaknak nincs szükségük élelmezésre vagy zsoldra, de ez tévedés. Az él?halottak teste ugyanúgy elhasználódik, mint az él? embereké, és az ?ket tápláló mágia is kimerül id?vel, így aztán a csillagászati áron dolgozó nekromanták akkor sem maradnak munka nélkül, ha a feltámasztással már végeztek. Nagyon valószín?nek tartom, hogy ennek a kül?nleges legységnek nem csak a létrehozása, hanem a fenntartása is sokszor annyiba kerülhetett, mint egy átlagos légióé. Viszont a harcértéke is magasan felül múlt minden más toroni egységet, amivel a háború során szembekerültünk.
El-Cirjem a keleti offenzívával egyid?ben, Ranil k?zepén akarta megindítani a támadását. Hogy kibillentsük az egyensúlyából, Liromag tábornok csoportosítása már Ranil 15-én megindult, és Ranil 20-án be is fejezte Füstvár k?rülzárását, majd a nemesi felkel?ket hátrahagyva indult tovább dél felé.
A toroniak gyorsan mozdultak, ahogy vártuk, és Ranil 25-én el-Cirjem el?védje már ?ssze is csapott Liromag csatáraival. 27-én a toroniak három légióval egy er?teljes rohamot indítottak az úton, és k?zvetlenül mellette. Liromag visszavonult az er?teljes l?kés el?l, de a siker kiaknázására érkez? er?sítésre keményen lecsapott, és megfutamította ?ket. A három el?ret?r? légiót a mieink elvágták a f?seregt?l, és bekerítették. A légiósok minden t?lük telhet?t megtettek, de a tagolt terepen nem álhattak hadrendbe, és mind az erd?s, mind a sziklás terepen vereséget szenvedtek Liromag csatáraitól. Megpróbáltak visszafelé kit?rni az úton, de a mieink lerombolták azt a hidat ami a Rogme-szakadék felett épült, és a toroniak f?serege és a kül?nítmény k?z?tt állt. Ez a szakadék mintegy háromszáz ?l széles, és csaknem két mért f?ld hosszú, oldalait pedig erd? szegélyezi. Azt gondoltuk a három bekerített légióra napokon belül pusztulás vár, de ezúttal a déli kyrek mutatták meg, hogy nem akármilyen fából faragták ?ket.
El-Cirjem a k?vetkez? lépését sokkal óvatosabban megtervezte, és lassan, nagyon meger?sített szárnyakkal indult meg el?re. Liromag nem akart komoly harcba bonyolódni, csak lassítani a torni el?renyomulást, így aztán szépen lassan visszavonult. Csapatainak, amelyeket a toroni f?oszlop zaklatására küld?tt ki, egyre kevesebb hasznát vette, mert a toroni varázstudók az út mentén egy-két futamatnyi sávban felégették az erd?t, a mérn?k?k pedig mindenhol ?rtornyokat, és kisebb er?d?ket építettek.
A három csapdába esett légiót 27-én vágták el a f?seregt?l, de 31-én már megjelentek a toroni f?er?k a szakadék túlpartján. El-Cirjem el?tt ekkor három megoldás állt: hidat épít a szakadék felett, megkerüli a szakadékot, vagy térkapu segítségével teremt kapcsolatot a túloldalon rekedt csapataival. A tábornok számított rá, hogy minden próbálkozását akadályozni fogják, ezért mindháromhoz hozzákezdett. A császári mérn?k?k nekiláttak a nehéz munkának, hogy hidat emeljenek a szakadék felett, míg a légiók (?t légió ?sszesen, a t?bbi még délebbre állt) erd?irtásba fogtak a szakadék mentén.
A varázstudói pedig hozzákezdtek a térkapuépítéshez. Természetesen csak percekig tartó ideiglenes térkapukról lehetett szó, mert tartósabbakra nem volt idejük, de ezzel a módszerrel nem a három csapdába esett légió felmentését akarták megoldani, csak ellátmányt akartak nekik küldeni.
De a mieink ezt is megakadályozták egy szerfelett hatékony módszerrel: az ellentérkapuval. Tudnivaló ugyanis, hogy az épül?ben lév? térkapupárok, amíg el nem készülnek szétszakíthatók, és más kapukhoz kapcsolhatóak. Mindaddig erre nem sok példa volt, mert, bár elméletben megoldható a dolog, a valóságban id?igényes, és mire az ember ?befurakodna” két térkapu k?zé, azok már elkészültek. De testvér?csém, Ral Harneor száznagy egy új, egyszer?bb módszert dolgozott ki, aminek segítségével a toroni térkapukat készít?ik ellen fordíthattuk, és az els?, gyanútlanul átkel?ket csapdába ejthettük. Err?l a módszerr?l hamar le is tett el-Cirjem.
Az erd?irtó toroni alakulatokat az elf és haonwelli csatárok nagy sikerrel tizedelték, de a munka mégis gyorsabban haladt, mint Liromag szerette volna. Erélyesebb lépésekre volt szükség. Ranil 33-án Ralk tábornok a teljes V. hadtesttel éjszakai rajtaütést intézett az ellenség egyik tábora ellen. El-Cirjem természetesen számított ilyesmire, és mihelyt átlátta a támadás méreteit, r?gt?n elegend? er?sítést küld?tt. Az orkok azonban remekül látnak a s?tétben, míg a legt?bb ember nem, így az el?bbiek az üld?zés kockázata nélkül vonulhattak vissza az erd?be. A harc r?vid ideig tartott csak, de felverte csaknem az egész toroni sereget, és ébren tartotta az éjszaka egy jó részében. Alig vonultak vissza az orkok, amikor egy másik táborra a IV. hadtest pusztázói és vadászai t?rtek rá, Liromag személyes vezetésével. Mikor ?k visszavonultak, ismét máshol a dwoon határ?r?k csaptak le, akik ugyan emberek voltak, de fiatal koruktól gyakorolták az éjszakai harcot. Mire ez a harc is elült, már hajnalodott, és a fáradt légionáriusok indulhattak erd?t irtani. Csakhogy a tarini alakulatok az éjszaka folyamán torlaszokat emeltek az erd?ben fából és f?ldb?l, a toroniaknak pedig be kellett venniük, vagy meg kellett kerülniük ezeket.
A torlaszokat pedig olyan alakulatok védték, amiket Liromag éjszaka pihentetett, így ezek szívósan védekeztek, és csak napnyugta el?tt pár órával adták fel az állásaikat, a toroniak pedig csak pár száz lépést haladtak el?re aznap.
Liromag másnap is felverte álmából a toroni sereget, mik?zben a t?rpék védm?veket emeltek az erd?ben, és el-Cirjem kénytelen volt ráfanyalodni, hogy légióit ? is felváltva pihentesse. így persze kevesebb embere jutott az erd?irtásra, ami a tarini sáncokkal együtt nagyon lelassította az egész munkát. El-Cirjem 35-én fel is hagyott a próbálkozással, hogy megkerülje a szakadékot.
A híd azonban egyre épült. Liromag megpróbálta íjászokkal, illetve ostromgépekkel zavarni a munkálatokat, de az íjászoknak a távolság túlságosan nagy volt, az ostromgépeket pedig a toroni tüzérség intézte el. A mérn?k?k nagyon er?s mágikus védelmet is kaptak, amit a mieink nem tudtak gyorsabban lebontani, mint ahogy a császár varázstudói újraépítették azt.
Id?k?zben persze nem szüneteltek a három csapdába esett légió elleni hadm?veletek sem, de ezek rendkívül meger?sítették a táborukat, és bár az élelmük már 33-án elfogyott, rendületlenül kitartottak.
37-én a híd elkészült, és a három csapdába esett légió utánpótlást kapott, a toroni hadsereg pedig újból belekezdett a lassú el?renyomulásba.
El-Cirjem hadoszlopa ekkor már mintegy hét mért f?ld hosszan nyúlt el, és a hátvédet mind?ssze négy légió, és tíz lovasezred alkotta. úgy d?nt?ttem, hogy itt az ideje támadnunk.
39-én a hadoszlopom élén haladó Harneor tábornok elfoglalta Morkot, az azt véd? csekély toroni er?kt?l. Ekkorra már el-Cirjem is tudott támadó hadmozdulatunkról, és meger?sítette a hátvédét, de úgy látszott, hogy a Füstvár felmentését célzó hadm?veletet nem fogja feladni. 40-én a mi el?védünk elérte az ellenséges hátvéd z?mét?l fél mért f?ldre nyugatra állomásozó 2. császári lovasezredet, és visszavonulásra kényszerítette. Egy karnyújtásnyira voltunk Bernongtól, amit elfoglalva elvághattuk volna el-Cirjem hátrálási-, és utánpótlási vonalát.