Az Anublien-tóvidék

  Porirjest?l az Anublien-tóvidékig vezetett út a toroni határon, csakhogy ezt toroni határvárak zárták el el?lünk. Itt ugyan nem álltak olyan s?r?n az er?sségek, mint a dwoon határon, de az el?rehaladásunkat azért megnehezíthették volna.

  A hadsereg vezérkari f?n?ke és tisztjei egyetértettek abban, hogy a leggyorsabb, és minden valószín?ség szerint legbiztonságosabb út Chajhínon keresztül vezet. Chajhín nem volt nagy város, de az északra tartó secchusi és a nyugatra tartó weldarni út keresztez?désénél épült, tehát valószín?nek tartottuk, hogy jelent?s készletekre találhatunk itt, ha elég gyorsak vagyunk. A készletek pedig ugyancsak jól j?ttek volna a hadjárat elhúzódása esetén, mert a hadsereg mind?ssze húsz napi élelmiszertartalékkal rendelkezett 16-án; utánpótlásra ilyen messze a határtól nem nagyon számíthattunk, a toroni lakosság készleteit pedig egyel?re nem akartam elrekvirálni.

  A 3. hadsereg útja egyébként meglehet?sen eseménytelen volt nyugatra. A toroni lakosság egyel?re békésen viselkedett, de tartottunk t?le, hogy a Tharr-papok izgatásának hatására esetleg felkelnek ellenünk, és attól is féltünk, hogy a kiváló toroni fejvadászok rajtaütésekkel, merényletekkel és szabotázzsal zaklatnak majd.

  Kül?n?sen az a lehet?ség aggasztott, hogy a toroniak a katonákra minden korban és seregben jellemz? iszákosságot kihasználva megmérgezett alkoholkészleteket hagynak hátra, de érdekes módon semmi ilyesmire nem került sor. A háborúnak ebben a szakaszában a toroni hadvezetés valószín?leg még t?r?d?tt a tartomány lakosságával, és jól tudta, hogy az efféle akciók kemény megtorlást vonnának maguk után, így a felderít?ink sem nagyon tünedeztek el, a kutakat sem mérgezte meg senki, és katonáim k?zül sokan veszély nélkül részegedhettek le, noha ezt a hajlandóságot tisztjeim igyekezték kiverni bel?lük.

  20-án reggel a hadz?m?t egy nappal megel?z? elf pusztázók megszállták Chajhínt. Az ellenség elmulasztotta megsemmisíteni az itt felhalmozott készleteket, így ezek mind a kezünkbe estek: nagy mennyiség? élelmiszer, lovak, ?szvérek, ?kr?k, valamint szekerek, fegyverek, páncélok, szerszámok és némi pénz. Mindez szívesen látott kiegészítés volt a mi ellátmányunkhoz.

  A zsákmányt az utolsó szem gabonáig magunkkal vittük, így valamivel lassabban haladtunk, és t?bb katonát foglalt le a poggyász biztosítása, de ezért kárpótolt, hogy a készleteink immár egy hónapra is elegend?ek voltak. A hadsereg továbbra is rajtaütésekt?l és szabotázsoktól mentesen haladhatott célja felé, alighanem ez volt a 3. hadsereg legeseménytelenebb menetelése a háború során.

  25-én este azonban az el?véd parancsnoka jelentette, hogy ellenséges csapatok állnak vele szemben, méghozzá felszerelésükb?l ítélve sorállományú toroni légiósok. Nemsokára foglyokkal is szolgálhatott, akikt?l megtudtuk, hogy az I. rhini légióval van dolgunk, amelyet két lovasszázad támogat. A regitor imperalis küldte ?ket elénk, hogy feltartóztassa a hadsereg haladását, amíg ? végez az orkokkal.

  A kit?z?tt pont, ahol át akartuk lépni a toroni határt még mindig tíz mért f?ldre volt t?lünk, az ellenséges seregtest pedig éppen az úton táborozott le, velünk szemben. Ha megkerüljük, tetemes id?veszteséget szenvedünk, arról nem is szólva, hogy beszorulunk két toroni sereg k?zé.

  A terep nem kedvezett egy nyílt csatának, mert az utat valami ?t mért f?ld hosszan, mindkét oldalról igen s?r? erd? szegélyezte. Az út maga mind?ssze hat-hét ?l széles volt, így a túler?nk ellenére itt is nehezen nyomulhattunk csak el?re.

  Nem volt más választásom, mint belet?r?dni az id?veszteségbe. A haonwelli vadászokat és a sirenari pusztázókat el?re küldtem az erd?be, hogy zaklassák a toroni oldalvédeket, és lehet?leg a hadz?müket is, az úton pedig arra szorítkoztam, hogy mágikus csapásokat mérjek az ellenségre.

  Ahogy várható volt, amint az erdei harcban igen járatos, és túler?ben lév? csapataim visszaszorították a toroni oldalvédeket, a fedezetlenül maradt hadz?m pedig lassan hátrálni kezdett. K?zben persze az úton mindenütt akadályokat hagytak hátra, amit aztán varázstudóink és m?szaki alakulataink csak még lassabban tudtak felszámolni.

  A toroniak az els? két napon ellenl?késeket is intéztek az úton, és érzékeny veszteségeket is okoztak az el?védünknek. 26-án és 27-én ?sszesen két mért f?ldet haladtunk el?re. De ekkorra az I. rhini légió is igen veszedelmes helyzetbe került. A toroni oldalvédeket 28-ára a mieink teljesen felmorzsolták, és minden er?sítésként küld?tt csapatot is. A pusztázók és a vadászok rajtaütései megszaporodtak a toroni hadz?m ellen, és azt terveztük, hogy teljesen elzárjuk ennek a visszavonulási útvonalát.

  28-án Liromag tábornok személyes vezérlete alatt négy zászló pusztázó és három zászló vadász megtámadta, és r?vid csatában megverte a toroni el?védet, majd er?s állást épített ki az úton a toroniak el?tt. Az ellenséges hadvezér erre felhagyott a lassú visszavonulással, és hátvédjét martalékul dobva nekünk, minden erejével Liromag zászlói ellen fordult.

  R?vid, de ?ld?kl? küzdelem k?vetkezett. A toroniak egyik rohamot a másik után indították az elfek és a haonwelliek torlaszai ellen. ?k mindet jóformán veszteség nélkül visszaverték, egészen addig, amíg el nem fogytak a nyilaik. Ekkorra már ideiglenes térkapun segítségükre küldtem két zászló gianagi nehézgyalogost, de fél? volt, hogy még ezzel az er?sítéssel sem lesznek képesek tartani magukat a még mindig túler?ben lév? ellenséggel szemben. A legnagyobb baj az volt, hogy a vadászok és a pusztázók minden harci jártasságuk ellenére is hátrányban voltak k?zelharcban, mivel csak k?nny? fegyverzettel voltak felszerelve.

  Hogy az egyenl?tlen harcban a mieink ezúttal nehogy a r?videbbet húzzák, Liromag kivonta ?ket az els? vonalból, és a torlaszok védelme ezentúl a két nehézgyalogos zászlóra hárult. Ezek emberül helytálltak a túler?nek egy darabig, de végül visszaszorították ?ket állásaikból, miel?tt újabb er?sítést juttathattunk volna el hozzájuk. Liromag tábornok végül is feladta a tervet, hogy a rhini légiót bekerítsük és megsemmisítsük. Sajnálkozva az elszalasztott jó alkalom miatt, de jóváhagytam a d?ntését. így a toroniak már 28-án este elhagyhatták az erd? által szegélyezett útszakaszt. Innent?l kezdve a mi lelassításunkra csak egy-egy kisebb, halálra szánt csapatot hátrahagyva, er?ltetett menetben vonultak nyugat felé, hogy f?seregükkel egyesüljenek.

  Noha a toroniak nem szabadultak ép b?rrel, tulajdonképpen vereséget szenvedtünk. A toroni f?sereg háromnapi haladékot kapott, és akkora túler? birtokában, mint amilyen a miénk volt, jelentékeny vereségnek kellett tekinteni azt is, hogy az elszigetelt I. rhini légiót nem sikerült megsemmisítenünk.

  Ez a vereség els?sorban az én hibámból k?vetkezett be. Noha a hadm?velet els? szakasza sikerrel járt, és a toroni seregtestet bekerítettük, nem számoltam azzal, hogy az ellenség visszavonulási útját elzáró csapataim elégtelen erej?nek bizonyulnak feladatuk végrehajtására, ezért nem is er?sítettem meg ?ket kell?képpen. A rendelkezésemre álló mágikus potenciált els?sorban arra használtam, hogy minél gyorsabban felszámoljam a makacsul védekez? toroni hátvédet. Ezzel biztosítottam, hogy a csatamágusai erejét okosan tartalékoló ellenséges hadvezér egyenl? er?t állíthasson szembe az utat elzáró csapataink varázstudóival, és így érvényesíthesse a katonák terén megmutatkozó számbeli f?lényét.

  A hadm?velet nekünk mintegy 500 halottba és elt?ntbe került (az elt?ntek k?zül legalább 23 fogságba esett, ennyit ugyanis kés?bb kiszabadítottunk), és egy elszalasztott lehet?ségbe, az ellenség pedig mintegy 1200 f?s veszteséget szenvedett holtakban és foglyokban, viszont másik 5000 katonája megmenekült a bizonyosnak látszó végt?l.

  Mivel ekkor már k?zel járt hadz?münkh?z a k?nny? poggyásszal menetel? II. hadtest, úgy határoztam, a határon bevárjuk. A hadtest 32-én csatlakozott a hadsereghez, de ezen a napon még engedélyeztem egy utolsó pihen?t, mert sejtettem, ez után jó darabig nem lesz id? ilyesmire, ezen kívül pedig ork futárok megnyugtató híreket hoztak nyugatról, ahol a Vas Fiai még mindig állták a sarat.

  A k?vetkez? elbeszélés során, mivel a legt?bb tónak, hegynek és tájnak errefelé nincs dwoon vagy éppen erv neve, az ork neveket fogom k?vetkezetesen használni.

  Az Anublien-tóvidék nagyrészt sík, számos erd?séggel tarkított táj, de errefelé már alapvet?en a sztyeppe az uralkodó. A vidéket a Senar osztja kétfelé, ami nem túlságosan b?viz?, de a rajta való átkelést mégis megnehezítik a folyót k?rnyez? mocsarak. Az orkok nem építenek hidakat, mert nekik a gázlók is t?kéletesen megfelelnek, de a toroniak a hadjárat eddigi egy hónapjában két hidat is építettek, hogy megk?nnyítsék a seregük utánpótlását.

  A Senartól keletre a Pidera-hegység legnyugatibb nyúlványa terül el. A hegység ezen a részen már igencsak ellaposodik, de mivel s?r?, ember nem háborította vadon n?vi be, t?kéletes menedékül szolgált a Vas Fiainak. Ide rejt?ztek el az ?reg vagy éppen túlságosan fiatal orkok az asszonyokkal néhány portyázó nemzettség haderejével kiegészítve.

  A hegységt?l délre elterül? síkságot hellyel-k?zzel kisebb tavak és mocsarak tarkítják, és számos kisebb erd?folt, de nagy, ?sszefügg? erd?ségek már nincsenek erre. A Senar nyugati partján vannak az Anublien-tórendszer legnagyobb tavai, itt már nagyon ritka az erd?, és ahogy nyugatra haladunk az egész táj lassan beleolvad a Nyugati Pusztákba.

  Ebbe a pusztaságba igyekezett a Vas fiainak f? serege maga után csalogatni a toroniakat. A regitor imperalis gyorsan akart végezni velük, tehát a lehet? leggyorsabban nyomult utánuk, de eddig még nem sikerült kicsikarnia a d?nt? ütk?zetet, az orkok újra és újra kitértek el?le.

  A toroniak és az orkok elhelyezkedésér?l 35-én, amikor mi hadz?münk a Z?ld tó mellett táborozott le éjszakára, a Senartól tizenegy mért f?ldre, keletre, a k?vetkez?ket tudtuk a Vas Fiai és saját felderít?ink révén. El?sz?r, a toroniak háromfelé osztották a seregüket. Másodszor, az I. rhini légiót ellenünk küldték, ez most a Senar felé iparkodott, és ehhez ?t mért f?lddel k?zelebb állt, mint mi. Harmadszor, egy kisebb sereg, amelynek pontos erejét nem ismertük, a Senar keleti partján maradt, hogy a Piderába menekül? orkokat ne engedje leereszkedni a síkságra, és, hogy megvédje a hidakat. Valószín? volt, hogy ez a kisebb sereg csatlakozni fog az I. légióhoz, és a hidakat maga m?g?tt lerombolva csatlakozni igyekszik majd a toroni hadz?mh?z. A hadz?m maga ekkor az ork f?sereget üld?zte, és éppen a Vidra-tó mellett állt. Az orkok f?ereje szintén a Vidra-tó mellett tartózkodott, a toroni tábortól alig két mért f?ldnyire, de ekkora távolság a hadjárat korábbi szakaszaiban is elégnek bizonyult az orkoknak, hogy er?ltetett menetekben kitérjenek a toroni támadások el?l.

  Did you know this text is from a different site? Read the official version to support the creator.

  A 3. hadsereg el?védjét a IV. hadtest adta, egy mért f?lddel megel?zve hadz?münket, és mivel Liromag tábornok a poggyász z?mét hátrahagyta, lehetségesnek t?nt, hogy a rhini légiót még a Senaron való átkelés el?tt utolérje.

  A k?vetkez? napokra vonatkozó haditerv magvát ard Harneor tábornok javaslatai alkották, a vezérkar t?bbi tagja pedig teljes egyetértésben jóváhagyta ezeket.

  Eszerint a IV. hadtestnek er?ltetett menetben utol kellett érnie, és meg kellett támadnia az I. légiót, majd lehet?leg tovább nyomulni nyugat felé, és azt a látszatot kelteni, hogy m?g?tte ott van a 3. hadsereg z?me.

  Maga a z?m ezalatt dél felé tett volna nagy ív? kerül?t, hogy a Senaron a toroni hidaknál négy mért f?lddel feljebb, az Arany-gázlón keljen át, és dél fel?l támadja meg az ellenséget. Egyúttal kérést intéztünk az ork vezérhez, hogy a toroniakat inkább kelet felé csalogassa, ha ez lehetséges.

  A terv sikere els?sorban azon múlt, hogy képesek leszünk-e elhitetni a toroni hadvezérrel, hogy a déli megkerül? oszlop csak melléktámadás, míg a f?er?nk keletr?l csap le rá. Ha sikerül, akkor a mi hadz?münkkel nem állít szembe megfelel? er?t, és az ellenséges sereget részenként megverhetjük. Persze annak a veszélynek is kitettük magunkat, hogy a toroniak felfedezik, csupán a IV. hadtest áll szembe f?erejükkel, és túler?vel megtámadják. Mi azonban eléggé bíztunk Liromag tábornok és katonái képességeiben, hogy vállaljuk ezt a kockázatot.

  Volt még egy gond – a kiváló toroni kémszolgálatnak egészen biztosan voltak ügyn?kei a hadseregben, és ezek k?nnyen felfedhették a tervünket. Hogy ezt megakadályozzuk, az ervek Adron nev? istenéhez fordultunk segítségért, aki hajlandónak mutatkozott elfojtani a Szellem hatalmát a hadsereg alakulatainak k?rnyezetében, és így megakadályozni, hogy a toroni kémek üzenhessenek feljebbvalóiknak. A mágikus módszerek kivédésér?l varázslóink gondoskodtak.

  37-én délben, amikor az I. rhini légió már egyesült a másik, a Senar keleti partján tevékenyked? sereggel, és már megkezdte az átkelést az északi hídon, miután a délebbi hidat már lerombolta, a IV. hadtest el?védje megtámadta a sereget. A kibontakozó ütk?zetben végül is egyik fél sem vonultatta fel teljes erejét, Liromag tábornok azért nem, mert csapatai érthet?en elcsigázottak voltak azután, hogy nem egészen két nap alatt tíz mért f?ldet tettek meg, az ellenséges hadvezér pedig minél el?bb a túlparton szeretett volna lenni, ezért csak védekezésre szorítkozott.

  Az ütk?zet egészen s?tétedésig eltartott, és els?sorban a csatamágusok küzdelme jellemezte, de egyik oldal sem szenvedett kül?n?sebb veszteségeket. A toroniak az ütk?zet után folytatták az átkelést, az egész éjszakát ezzel a foglalatossággal t?lt?tték el, és mire megvirradt, már csak utóvédjük maradt hátra. Az volt a tervük, hogy miután ez is átkelt, a hidat elrontják, de Liromag tábornok már kora reggel megtámadta az utóvédet, azok pedig siet?sen visszavonultak, így a híd sértetlenül a IV. hadtest kezére jutott.

  Ezután a haditervvel ?sszhangban a IV. hadtestnek ki kellett er?szakolni az átkelést. Tekintve a folyó nyugati partján álló ellenséges sereg erejére ez bizonyította volna a toroniaknak, hogy az I. légió továbbra is a 3. hadsereg z?mével áll szemben, és ezzel elérte volna, hogy az ellenség f? ereje ennek megfelel? er?t iparkodjon a gy?zelmesen el?renyomuló IV. hadtesttel szembeállítani, és így szabadon hagyja a dél fel?l k?zeled? valódi hadz?münket.

  Liromag még aznap át is kelt. Támadást színlelt az elfoglalt hídon keresztül a gianagi hadosztállyal, de k?zben fél mért f?ldre északra befagyasztotta a folyót, és átküldte rajta a két ereni hadosztályt. Az ellenség, mikor a hadmozdulatot észrevette tett egy er?tlen ellentámadási kísérletet a lovasságával, de ezeket a mieink hamarosan meghátrálásra kényszerítették, és a toroniak minden további ellenállás nélkül feladták állásukat, majd er?ltetett menetben nyugat felé indultak. Liromag tartott t?le, hogy az ereni lovasok túlságos vakmer?ségükben vereséget szenvednek, ezért megtiltotta az üld?zést.

  38-án és 39-én a IV. hadtest ?sszesen ?t mért f?ldet hódított el az utóvédharcokat vívó ellenségt?l, míg hadz?münk átkelt a Senaron, és északnyugat felé indult. A toroniak végül feladták a megfoghatatlan orkok elleni hadakozást és a megfogható IV. hadtest ellen vonultak, csak egy kisebb erej? kül?nítményt küldtek a melléktámadásnak tartott déli oszlopunk ellen.

  40-én az ellenünk küld?tt kül?nítménnyel csatát vívtunk az Ograth nemzetség területén. A csatatér teljesen sík volt, az ellenség, amely, mintegy 4000 légionáriusból (mint kiderült a III. rhini légió katonáiból) és 1000 lovasból állt, nem támaszkodhatott semmilyen tereptárgyra, ezért jobbszárnyát már a csata kezdeti szakaszában átkarolta a II. hadtest lovassága, a túlságosan elvékonyított balszárnyat pedig átt?rte a III. hadtest.

  Az ellenség visszavonulót fújt, de a kül?nítmény nagyobbik részét, mintegy 3000 gyalogost, bekerítettük. Az toroniak ezúttal nem adták meg magukat, viszont kit?rési kísérleteik is rendre kudarcba fulladtak. Nem akartam f?l?slegesen vesztegetni az embereim életét, ezért a csatamágusok órákon keresztül puhították a toroniakat, akik, miután a varázshárítókból kifogytak úgy hullottak, mint a legyek. Legfeljebb 500 túlél? maradhatott, mire elrendeltem a rohamot, de a vitéz toroniak még ekkor sem gondoltak megadásra, inkább elestek az utolsó emberig. Ez a h?siesség mély benyomást tett az egész hadseregre, ezért, bár sürgetett minket az id?, k?vekb?l és f?ldb?l emlékm?vet hevenyésztünk az ellenségnek, és hátrahagytunk egy hadosztályt, hogy megadja a holtaknak a végtisztességet.

  41-ére a toroniak már tisztában voltak vele, hogy a f?seregünk dél fel?l k?zelít hozzájuk. Megkísérelték a IV. hadtest megtámadását, és szétverését, de Liromag tábornok a Vas-hegyen er?s védelmi állásba húzódó hadtestével er?teljesen visszautasított minden támadást, mik?zben a toroni hátvédbe belekaptak az üld?z?ttb?l támadóvá váló orkok.

  A regitor imperalis mérlegelte a helyzetet, és a visszavonulás mellett d?nt?tt. Hadereje jócskán megapadt eddigre: az I. légió t?bb mint 2000 f?s veszteséget szenvedett a 3. hadsereggel folytatott harcok során, a III. légió elveszítette állományának felét, és az ork rajtaütések, meg a mocsaras vidékre jellemz? betegségek is szedtek áldozatokat. A 3. hadsereg egyesített ereje még ekkor is meghaladta a 35 000 embert, amihez még 10 000 orkot is hozzávehetünk; Krachín el-Aracjem ezzel legfeljebb 24 000 katonát állíthatott szembe. Ha egyhelyben marad három irányból érte volna támadás már másnap, és egészen biztosan bekerítjük. Ezért az egyetlen nyitva álló irányba indult, észak felé.

  A rhinieknek volt reális esélyük, hogy egérutat nyerjenek kerül?úton is Toron felé, de ehhez ugyancsak igyekezniük kellett, hiszen a hadjárat eddigi szakaszában az orkok megmutatták, hogy mennyivel gyorsabban mozognak, és hazai terepen valószín? volt, hogy minden további nélkül eléjük tudnak vágni.

  A toroni vezérkar ezzel tisztában volt, mert nagyjából tíz napra való élelmen kívül mindent hátrahagytak, és minden óvatossági rendszabályt félretéve három párhuzamos oszlopban meneteltek. 41-én délután indultak meg, és estére három mért f?ldet tettek meg.

  42-én azonban minden igyekezetük ellenére (hét mért f?ldet tettek meg nem egészen tizenkét óra alatt) beérték ?ket a Vas Fiai, délutánra pedig meg is el?zték ?ket. Ezalatt a hadsereg is a lehet? leggyorsabban nyomult el?re, de a távolság k?ztünk és a toroniak k?z?tt így is n?vekedett. Megtehettük volna persze azt is, hogy délkelet felé igyekezve vágjuk el a rhiniek útját a határhoz, de minél gyorsabban végezni akartam a tartományi haddal, ezért az egész 3. hadsereggel eredtem a nyomába.

  A rhinieknek, ha ki akartak bújni a hurokból, másnap, 43-án, északkelet felé kellett volna fordulniuk, de a regitor imperalis abban a reményben, hogy az orkok ezúttal csatát állnak, és ? gy?zelmet aratva f?l?ttük megakadályozza, hogy a kés?bbiekben elé vágjanak, reggel ?sszevonta három hadoszlopát, és az orkok tábora felé indult.

  Az orkok ezúttal elfogadták a kihívást. ?k abban reménykedtek, hogy állni tudják a sarat, amíg a három mért f?lddel a toroniak m?g?tt elmaradt IV. hadtest segítségükre j?n.

  Ekkor már volt néhány ?sszek?t? tisztem a Vas Fiai táborában, akik értesítettek a helyzet alakulásáról. Félve, hogy az ork sámánok és bárdok egymagukban nem lesznek képesek ellenállni a toroni csatamágusoknak, ideiglenes térkapun el?reküldtem egy század varázstudót, de ennél t?bb segítséget sajnos nem nyújthattam.

  A Vas Fiai hátukat a Pisztráng-tónak vetve álltak fel, szokásuk szerint a jobbszárnyra állították a nehézfegyverzet? harcos-nemzetségeket és a farkaslovasokat, a centrumot, a balszárnyat pedig portyázók alkották.

  A rhiniek legüt?képesebb légiója, a legkevesebb vérveszteséget szenvedett IV. az orkok elitcsapataival szemben, a balszárnyon állt f?l, a centrumot a megtépázott I. és III. foglalta el, a jobbszárnyra pedig a II. légió, és a megmaradt lovasság került.

  A toroniak nem vesztegették az id?t, hanem a túler? birtokában, mihelyt hadrendbe álltak, lecsaptak az orkok balszárnyára. A portyázók vitézül harcoltak, de a túler? lassan egészen a tóig visszanyomta ?ket, és, hogy ne támadjon rés a hadrendben, lassan a centrum is hátrálni kezdett, így az egész ork vonal elferdült.

  Az ork sereg tartalékát mind?ssze egyetlen nemzetség, a vezéri nemzetség alkotta, de ez bírt a legjobban felszerelt harcosokkal, így Ghord t?rzsf?n?k reménykedett benne, hogy bevetésével megállíthatja a balszárny hátrálását. Hiába. A tartalék egyáltalán nem tudott fordítani a harc menetén, s?t maga Ghord t?rzsf?n?k is elesett a harcban, és holtteste védelmében két legid?sebb fia, Rakh és Birak is h?si halált halt.

  A parancsnokságot átvev? Ragg fia Baghur, Ghord testvére a jobbszárnyról és a centrumból vont el csapatokat végs? kétségbeesésében, de ezzel csak azt érte el, hogy most már az egész toroni vonal támadásba lendült. Még két óra sem telt el napfelkelte óta, és a IV. hadtestnek még a lovassága is t?bb mint másfél mért f?ldnyire volt, az ork sereg az ?sszeomlás szélén állt, vissza pedig nem vonulhatott, mert a Pisztráng-tó elzárta az útját.

  A helyzetet az eddig nagyjából védelemre szorítkozó csatamágusok mentették meg. Ketten k?zülük a saját testük kizsigerelésével elegend? er?t gy?jt?ttek ?ssze, hogy befagyasszák az egész tavat. Szinte azonnal sz?rnyethaltak, de a visszavonulás útja megnyílt. Az orkok azonnal megkezdték a toroniaktól való elszakadást, fedezetül három harcos nemzetséget hátrahagyva. A rhini lovasság k?zben megkerülte a tavat, hogy lecsapjon a jégr?l újra a szárazf?ldre merészked? orkokra, de nem volt elegend? varázshárítójuk, és a farkaslovasok varázstudóink támogatásával visszavetették ?ket. A toroniak szinte azonnal letettek az üld?zésr?l, hiszen már kivehették a IV. hadtest dél fel?l k?zelg? lovasságát, így halottaikat hátrahagyva ismét menetoszlopokba rendez?dtek, és északkelet felé indultak.

  A pisztráng-tavi csata súlyos vereség volt, a Vas Fiainak színe-java ott maradt a csatatéren. ?sszesen kétezernél is t?bb ork esett el, vagy kapott halálos sebet, k?ztük a t?rzsf?n?k, legid?sebb fiai, és a nemzetségf?k nagy része is. Elvesztettünk négy csatamágust (k?ztük három varázslót), és tíz más harctéri varázstudót. A toroniaknak sikerült biztosítani, hogy az orkok ne vághassanak eléjük. Az alkalmat, hogy északkelet felé fordulva elvágjuk az útjukat a határhoz, már minden bizonnyal elszalasztottuk.

  Csakhogy a rhinieknek még át kellett vágniuk a Pidera-hegységen is, és úgy véltem, itt még elkaphatjuk ?ket.

  Olyan él?lény, t?bbnyire valami szívós állat, pl. ?k?r, ?szvér, szamár, amire egy metamágus mana-csapdát olvas. A varázshárító magához vonzza a megfoganó varázslatokat a k?rnyezetében, és semlegesíti ?ket, azonban a rajta átviharzó nyers energiák komoly sebeket, végül halált okoznak. A manacsapdák alkalmazásának az alkalmazók csekély száma szab határt: a legt?bb varázsló nem tudja irányítania csapdáját, és az válogatás nélkül elnyel baráti és ellenséges varázslatot is. A kell?en képzett varázslók viszont képesek válogatni kül?nb?z? szempontok szerint. Leggyakrabban úgy építik fel a manacsapdát, hogy az a bizonyos távolságon kívülr?l érkez? mágiát nyelje el, míg a k?zelben megfoganó varázslatokat hagyja figyelmen kívül.