A piderai csata

  A Vas Fiait a pisztráng-tavi csata után lehetetlen lett volna újra hadba küldeni. A t?rzs seregét gyakorlatilag lefejezték a toroniak; a tisztikart fiatal, tapasztalatlan orkokkal kellett felt?lteni, akik gyakran két-három fokozattal léptek el?re el?z? beosztásukhoz képest.

  Az orkok ugyan formálisan nem tartoztak a parancsnokságom alá, de a hadjárat eddigi szakaszában vita nélkül elismerték a fels?bbségemet, és tanácsaimat vagy javaslataimat parancsként kezelték. Azt hiszem ez azért volt, mert az orkokban nagyon mélyen gy?kerezik a fels?bbség és a hatalom tisztelete, márpedig hatalomból akkoriban, úgy t?nt, b?ven kijutott nekem.

  Akárhogy is, amikor megkértem ?ket, hogy a hadjáratból hátralév? id?re legyenek a sereg utóvédje, és vigyázzanak a 3. hadsereg poggyászára, az orkok morogtak ugyan, de teljesítették a kérésemet. így nekik lehet?ségük nyílt rá, hogy rendezzék a soraikat, mi pedig innent?l fogva sokkal gyorsabban mozoghattunk.

  A 3. hadsereg ezután eddigi legnagyszer?bb menetteljesítményét nyújtotta. A toroniak példájára mi is kül?nálló oszlopokat formáltunk a seregb?l, hogy gyorsabban haladhassunk; minden hadtest kül?n menetelt, egymástól nagyjából fél mért f?ldnyi távolságra.

  Miután a málhától megszabadultunk, igen gyorsan haladtunk el?re. Naponta átlagosan tizennégy órát meneteltünk három napon keresztül, és egyik nap sem tettünk meg hat mért f?ldnél kevesebbet, de volt, hogy nyolcat is legy?rtünk. A rhiniek 44-én ugyanezt a tempót diktálták a katonáknak, de 45-én már látszott, hogy a csaknem egy hónapja tartó hadjárat, és a végén a pisztráng-tavi csata kimerítette ?ket: mind?ssze ?t és fél mért f?ldet tudtak megtenni aznap. 46-án pedig csak ?t?t.

  Ek?zben a IV. hadtest lovassága, majd kés?bb a gyalogsága is utolérte a tartományi hadat. A toroniaknak újabb és újabb csapatokkal kellett meger?síteniük az utóvédeket. A sirenari pusztázók és az ereni k?nny?lovasok sz?rnyen r?stellték, hogy nem értek oda id?ben a Pisztráng-tóhoz, most aztán annál nagyobb kedvvel csipkedték mindhárom toroni menetoszlop hátvédjét. 46-án csatlakozott hozzájuk egy ilanori hadosztály is, amivel a megmaradt ellenséges lovasság már nemigen tudott mit kezdeni.

  Ugyanekkor a Ranilnak bemutatott gazdag áldozatoknak k?sz?nhet?en a Pidera-hegység nyugati nyúlványára rászakadt a tél, noha a k?rnyez? vidéken zavartalanul uralkodott tovább a nyár. A hágókat t?bb ?lnyi vastag hó fedte be, a hegyeken való átkelés pedig lehetetlenné vált. A rhiniek el?sz?r megpróbálták mágiával tisztára s?p?rni az utat, majd végs? kétségbeesésükben emberáldozattal próbálták megt?rni a hóvihart, de Tharr, a toroniak sz?rnyistene ezúttal gyengének bizonyult Ranillal szemben.

  A regitor imperalisnak rá kellett j?nnie, hogy serege csapdába esett. Nem volt már más mód a megmenekülésre, mint nyílt csatában legy?zni a 3. hadsereget, de ez, tekintve az er?viszonyokat, nem volt k?nny? feladat. A toroni csapatok t?bbségének ekkor már okvetlenül szüksége lett volna egy nap pihen?re, de mi ott lihegtünk a sarkukban. Krachín-el Aracjem tehát úgy határozott, hogy letáborozik a Pidera-hegység lábánál, pihenteti a csapatait, amíg meg nem jelenünk a színen, majd csatát áll velünk.

  Nem kellett sokáig várnia ránk. 47-én délben együtt volt újra az egész 3. hadsereg, én pedig tekintet nélkül arra, hogy egy kis pihen? a mieinknek is elkelt volna, elrendeltem a rhiniek elleni támadást.

  A toroni sereg ekkorra alig 22 000 f?re olvadt a maradozók és a mi rajtaütéseink miatt, míg a 3. hadsereg 34 000 katonát számlált még ekkor is.

  A regitor imperalis a hegyek lábánál üt?tt tábort, de a hadrendet a hegyoldalon állította fel.

  Helyzetünk ekkor meglehet?sen kedvez? volt, ha helyben maradunk. Az ellenség odafent, a hegyen nem maradhatott meg állásában huzamosabb ideig, az éhség és a hideg, a rhiniek nálunknál jóval veszedelmesebb ellenségei napokon belül támadásra ?szt?kélték volna a regitor imperalist. Mégis támadnunk kellett, még ha ez számos katonánk életébe kerül is, mert az id? szorított minket.

  A hónap elején azzal a céllal szálltunk táborba, hogy rést üssünk a toroni védelmi rendszeren, majd elvigyük a háborút a toroni hátországba, annak minden k?vetkezményével. A r?vid id? alatt azonban, amit Rhin tartományban t?lt?ttünk, igen csekély anyagi veszteséget okoztunk a lakosságnak, amely végül is a toroni háborús gépezetet mozgásban tartotta. Ez f?ként azért t?rtént így, mert nem akartuk a népet már kezdetben magunk ellen hangolni, és részben azért, mert sem id?nk, sem er?nk nem volt erre, mindkett?t a még fegyverben álló toroni seregek legy?zése k?t?tt le.

  Az orkok megsegítését célzó hadm?veletek, bár hasznosságukat nem lehet vitatni, lélegzethez juttatták a szétvertnek hitt rhini védelmi szervezeteket. Ekkor bizonyosodott be els? alkalommal a háború folyamán mennyire kimeríthetetlenek a toroniak tartalékai. Annak ellenére, hogy szétvertük a nemesi felkelést, és a tartományi hadakat továbbra is távol tartottuk, Rhin k?zpontjában, Weldarnban, új sereg kezdett szervez?dni. Mikor el?sz?r jelentést kaptam róla, nem tartottam jelent?snek az ügyet, de 45-én már t?bb megbízható forrásból származó értesülés is kezemben volt, amely húszezer f?s, és még nagyobb seregr?l beszélt. Ha a toroniak mind?ssze tizen?t-húsz nap alatt ennyire jutottak, néhány napi késedelem is végzetes lehetett a Rhin tartományban végrehajtandó terveinkre nézve, amelyeket egy újabb harminc-negyvenezer f?s hadseregnek minden esélye meglett volna keresztülhúzni. Tehát támadnunk kellett, bármennyire megnehezítettük ezzel a magunk dolgát.

  A havas hegyoldal meredeksége lehetetlenné tett bármilyen lovasrohamot a toroniak ellen, így szokásos csatad?nt? fegyvernemünk, a nehézlovasság, ezúttal tartalékban maradt arra az esetre, ha gyalogságunk kudarcot vallana, és a toroniak leereszkednének a síkságra. A k?nny?lovasságnak viszont harcolnia kellett – de gyalog. Valamennyire ugyan gyakoroltattuk velük a gyalogos harcot is, de egy szilaj roham hegynek fel az egészen más dolog, mint sík terepen alakzatban masírozni – számolhattunk vele, hogy a lovas zászlók kül?n?sen magas veszteségeket szenvednek majd.

  Nem ismertük a három hegy nevét, amelyek a Pidera legnyugatibb nyúlványát alkották, és amelyeket a toroniak megszálltak, ezért északi déli és k?zéps? csúcsként emlegettük ?ket, a továbbiakban én is így fogok hivatkozni rájuk.

  A nyugati hegyoldal délen viszonylag szelíden ereszkedett le a síkságra, ahogy északon is, viszont k?zépen meredekebb volt, itt így egy kis félk?r alakú v?lgy keletkezett. A nyúlvány kelet felé egyre meredekebbé vált, ezért a toroniak csekélyebb er?kkel szállták meg ezeket a részeket, és nehézfegyverzet? katonáikat nagyrészt nyugatra ?sszpontosították.

  Mi magunk el?sz?r a hegynyúlvány déli el?terében lév? dombokat szálltuk meg, amelyeket a hegyoldaltól egy kisebb patak is elválasztott. A dombtet?kr?l, amelyekre fényesen és melegen t?z?tt a nap, kül?n?s látványt nyújtott a legfeljebb futamatra fekv? hegyoldalon szállingózó hóesés, amely a csúcsokat szinte teljesen eltakarta.

  Azt már els? pillanatban látni lehetett, hogy a toroniak er?s védelmi állását er?szakkal bevenni nem lesz egyszer?. A mágikus f?lényünk ugyan k?nnyíthetett a helyzeten, de tudtuk, hogy a gy?zelmünket végs? soron mégis véres k?zelharcban kell majd kivívnunk.

  Kulcsfontosságú volt, hogy a rohammal egy id?ben hatalmunkba kerítsük a terep f?l?tt uralkodó három hegycsúcsot is, kül?nben valahányszor kivetjük a rhinieket egy állásból, ?k visszavonulnak egy magasabban fekv?be, anélkül, hogy mi ezt megakadályozhatnánk. Erre a legkézenfekv?bb mód az volt, hogy a behavazott utakon át egy harccsoport a toroni sereg hátába kerül. A feladatra a haonwelli és a sirenari hadosztályt jel?ltem ki a IV. hadtestb?l. Feladatuk azért is kül?n?sen nehéz volt, mert a rhiniek nyilvánvalóan számítottak egy megkerül? oszlopra, és minden emberi számítás szerint erélyes intézkedéseket is tettek védelmük meger?sítése érdekében. Mégis, ha valakikr?l, akkor ennek a két hadosztálynak a katonáiról el tudtam képzelni, hogy a nehéz, szinte járhatatlan terepen is kisakkozzák a toroniakat. Kül?n?sen meger?sített ebben a hitemben, hogy Liromag tábornok személyesen vezette a megkerül? harccsoportot.

  A déli hegyoldalt véd? rhiniek szemmel tartását a IV. hadtest nehézlovas hadosztályára hagytam, az északi hegyoldalt pedig az Arany Fény lovagrend zászlajára. Minden más alakulatot felállítottam a nyugati hegyoldaltól egy futamatnyira. A jobbszárnyat ard Harneor tábornokra bíztam, a balszárnyat Chrysaleasra, a centrumot, amelyet a IV. hadtest k?nny?lovas-, és nehézgyalogos hadosztálya alkotott, magam vezettem, Harneor pedig tartalékban maradt hadtestével.

  A rohamot lehet?leg Liromag támadásával egy id?ben akartam megindítani. Ha túl korán támadunk, és a roham ?sszeomlik, el-Aracjem átcsoportosíthatta volna er?it a haonwelliek és sirenariak ellen, de elkésnünk sem volt szabad ugyanezen okból kifolyólag.

  If you stumble upon this narrative on Amazon, it's taken without the author's consent. Report it.

  órákon keresztül nézett farkasszemet a két sereg, csak a varázstudók felelgettek b?szen egymásnak. A mi oldalunkon inkább csak a papi személyek voltak aktívak, mert velük reméltem túlt?lteni az ellenség varázshárítóit, de a toroni mágikus védelem kitartott.

  Amikor Liromag jelentette, hogy derék hadosztályai készen állnak a csúcsokat megszálló er?k elleni támadásra, már s?tét este volt. Ez a megkerül? oszlopunkat ugyan nem nagyon zavarta, mert az elfek, még a félvérek is, jól látnak a s?tétben, a hadz?münk azonban nagyobb részt emberekb?l állt, ezért a nyugati lejt? f?lé napfényt b?v?ltettem. A toroni vonalak eddigre már bomladozóban voltak, a katonák valószín?leg nem hitték, hogy még aznap d?ntésre visszük a dolgot.

  Miután megindítottam a rohamot, nem maradt id?m a szárnyakkal foglalkozni. úgy éreztem, hogy a kül?nlegesen nehéz feladat, amelynek teljesítését a zászlóktól elvártam, kül?nleges lelkesedést kíván, ezért az ereni hadosztály rohamát személyesen vezettem. A roham baj nélkül eljutott a hegy lábáig, a kis v?lgyet is elfoglaltuk, de amikor megkezdtük a felkapaszkodást a hegyoldalon, a toroniak k? és hóg?rgeteget zúdítottak ránk. A derék erenieknek ez persze nem igazán volt kedvére való, ezért egyre lassabban és lassabban kaptattak felfelé, míg végül azon vettem észre magam, hogy egészen elmaradtak t?lem és kíséretemt?l. El?sz?r megpróbáltam r?gt?nz?tt beszéddel lelket ?nteni beléjük, azután, látva, hogy a becsületérzésükre ezúttal hiába apellálok, kij?ttem a béket?résb?l, és amikor fenyegetéseim sem használtak, tisztjeimmel együtt nekiláttam, hogy felkergessem ?ket a hegyre. Eleinte a kardnak csak a lapjával ?szt?kéltük ?ket, de hamar sor került az élére is. A toroniak ezalatt minden t?lük telhet? módon igyekezték embereimet újra eltántorítani a roham folytatásától. úgy t?nik én jobban rájuk ijesztettem.

  Az els? toroni védvonalat véres k?zelharcban bevettük, de nemsokára ránk zúdult a rhiniek ellentámadása. Az erenieknek ez már sok volt, és minden fegyelmezési kísérletünk ellenére kezdtek egyesével leszivárogni a hegyoldalon. Talán fertályóráig tartott a küzdelem, és a gy?zelem egyre inkább az ellenség felé hajolt, amikor hirtelen megjelent testvérbátyám az egyik nehézgyalogos hadosztályával, maga el?tt hajtva az én menekültjeimet is.

  Miután az er?sítéssel visszavertük a toroniakat, a k?vetkez? ellenséges állás elleni roham el?tt maradt még egy percem, hogy szemügyre vegyem a csata állását. A roham kezdetén kifeszített elmeháló már szétfoszlott, hogy pontosan mikor, arra nem emlékeztem. Látni meg nem sok mindent láttam a s?r? hóesésben. úgy véltem, hogy a III. hadtest kürtjeleit határozattan feljebbr?l hallom, mint ahol mi állunk, de még ebben sem lehettem igazán biztos.

  Az ereni legények, belátva, hogy gyalogosan is csakolyan jól lehet vívni, mint lovon, megemberelték magukat, és ugyanolyan hévvel vetették magukat a k?vetkez? küzdelembe, mint dwoon bajtársaik. Szükség is volt a bátorságukra, mert a hóesés olyan s?r?vé vált, hogy a tisztek már inkább csak sejtették, semmint tudták, merre vannak a katonáik, és nem gy?z?dhettek meg róla egyk?nnyen, hogy k?veti ?ket valaki, vagy csak egyedül rohamoznak. Még a zászlókat sem lehetett tíz lépésnél messzebbr?l kivenni, de valahogy mégiscsak sikerült kivetnünk a rhinieket még egy állásból. A harc hevében elszakadtam a kíséretemt?l, k?nnyebben meg is sebesültem, de nagyjából biztos voltam benne, hogy ilyen k?rülmények k?z?tt egyébként sem folytathatnánk a támadást.

  Elhatároztam magam, hogy megkísérlem megtudni mi t?rtént a szárnyakon és a megkerül? harccsoporttal, majd ennek függvényében határozok a továbbiakról. Chrysaleas tábornok jelentette, hogy a balszárny átt?rte a toroni vonalat, és eddig sikerült szorosan a visszavonuló ellenség nyomában maradniuk. Ard Harneor szintén jó hírekkel szolgált, mert a toroniak három állását már elhódította. Liromag tábornokot, és helyettesét nem értem el, ami jelenthette azt is, hogy már nem élnek, de azt is, hogy a toroniak elmegátat emeltek k?ztünk.

  Mivel a szárnyakon eddig szép eredményeket értünk el, folytatni akartam a támadást, de ehhez valahogyan rendbe kellett volna szedni a teljesen szétzilálódott zászlókat, ami a hóesésben lehetetlen feladatnak bizonyult. Mivel a hóesés egyúttal a toroni távolsági támadásoktól is megvédett minket, némileg kelletlenül fohászkodtam a megsz?néséért.

  Néhány perc múlva, mikor a láthatár kitisztult, és a zászlóaljak úgy-ahogy ?sszever?dtek, megindítottuk a harmadik támadást, de ezúttal a toroniak keményen ellenálltak, és végül visszavetettek minket a kiindulási pontra. úgy véltem, ha más el?nyt nem is vívunk ki a támadás megismétlésével, pár ellenséges zászlóaljat mindenképpen magunkra vonunk, ezért újra rohamoztunk. A rhiniek azonban ezúttal nem vártak be, hanem nagy túler?vel ellenl?kést hajtottak végre.

  A két roham k?lcs?n?sen megállította egymást, de ereni legényeim megint veszélyesen k?zel kerültek hozzá, hogy elszeleljenek. Márpedig az ellenséges állásokban láthatóan újabb rohamra készül?dtek. Megkerestem Harneor tábornokot, és további er?sítésért küldtem, én pedig a két rendelkezésemre álló hadosztállyal tartani akartam magam. K?zben a gianagi hadosztály parancsnoka, aki a maga kül?n csatáját vívta a centrum jobbszárnyán, küld?tt nekem egy zászlót, mert ?t kevésbé szorongatták.

  Aggódva figyeltem a hegycsúcsokat. A k?zéps? magaslatról mintha csatazajt hallottam volna, a délin pedig úgy láttam, mintha a hadsereg zászlaját (v?r?s mez?ben ?k?lbe szorított fekete páncélkeszty?) lengetné a szél, de ugyanúgy lehetett az I. légió zászlaja (v?r?s mez?ben fekete kobrafej). A távolság miatt nem tudtam eld?nteni végül is melyik, mert a messzelátómat elhagytam a harc hevében.

  Ekkor hirtelen minden képzeletet felülmúló mágikus ?sszt?z zúdult ránk. A varázshárító ?szvéreink sorra rogytak ?ssze, míg varázstudóink minden erejükkel igyekeztek új véd?falat emelni, én azon gondolkodtam, hogy nem lenne-e jobb embereimet rohamra parancsolni, mint bevárni, amíg védelem nélkül maradunk.

  Nem maradt azonban id?m elrendelni a rohamot, mert roskatag védelmünk végleg ?sszeomlott. A toroni csatamágusok villámmal, t?zzel és halállal t?lt?tték meg az állásainkat. Nem tartott sokáig a dolog, de ahhoz éppen elegend? volt, újra szétzilálja a már rendbeszedett zászlóaljakat. A tulajdonképpeni toroni támadás a mágusok fedezete alatt t?rt ránk. Az ereniek, ahogy tartottam t?le, nem tartottak ki, az életben maradt katonáknak csaknem a fele kereket oldott.

  A légiósok túler?ben voltak. A megmaradt embereim szívósan küzd?ttek, de már-már elnyomtak minket, amikor testvérbátyám felt?nt ?t gyalogosított k?nny?lovas zászlóval a támadók oldalában.

  Az ellenség ismét visszahúzódott, de er?teljes rohamai legalábbis aggodalomra adtak okot, noha jóra is lehetett magyarázni ?ket. Fakadhattak ugyanis ugyanúgy gy?zelemittas ?nbizalomból, mint kétségbeesésb?l. Az els? olvasat szerint a toroniak megtartották a csúcsokat, és most ellentámadásukkal a hegy lábáig remélnek ?zni minket. Ebben az esetben a szárnyakon kivívott sikereket is fel kell adnunk, mert kül?nben a rhiniek átkarolhatják ezeket. A második esetben viszont Liromag sikerrel megoldotta a rábízott feladatot, és a toroniak most kétségbeesetten próbálnak kit?rni a bekerítésb?l.

  Els? esetben semmiképpen sem hátrálhattunk, második esetben viszont megfontolandó volt, hogy engedjük a toroniakat a síkságra leereszkedni, ahol a nehézlovasságunk várja ?ket. A hegycsúcsokat figyelve továbbra is igyekeztem kitalálni, mi t?rténhet, de hiába.

  R?vid gondolkodás után végül úgy d?nt?ttem, hogy vállalom a kockázatot, és utat engedek a rhinieknek. Bíztam Liromagban, hogy megoldotta a feladatát, és abban is biztos voltam, hogy Chrysaleas, és ard Harneor tábornokok is ki tudják vágni magukat, ha lépésem k?vetkeztében veszélybe kerülnek.

  A gianagi hadosztálynak is megparancsoltam, hogy vonuljon vissza nyílt terepre. A percek ólomlábon vánszorogtak, míg a toroniak lefelé ?z?nl?ttek a hegytet?n.

  Végül megnyugodva láttam, hogy k?vetik visszavonuló csapataimat a síkságra.

  A toroniakat a kétségbeesés ?zte, de ez általában nem jó tanácsadó. A hegyoldalon még er?s állásaik voltak, és bár Liromag elfoglalta az déli és a k?zéps? csúcsot, Chrysaleas pedig már fenyegette az északit, a rhiniek itt még sokunkat magukkal vihették volna, ha h?si halált akarnak halni, és kedvez?bb feltételeket támaszthatnak, ha meg akarják adni magukat. A síkságon viszont esélyük sem volt. Miel?tt még zilált soraikat rendezhették volna beléjük rontottam a III. és a II. hadtest nehézlovasságával, amit addig a bárdjaink rejtettek el. Nemsokára fentr?l is támadás érte a rhinieket, ahogy Chrysaleas és Liromag befejezte a bekerítést.

  Ezután gyakorlatilag az ograthi csatát ismételtük meg, csak nagyobb léptékben. A toroniak már minden mágikus erejüket elhasználták, és most a mi varázstudóink egyre jobban ?sszeszorították ?ket. A rhiniek a végs?kig harcoltak, és inkább elestek, hogysem megadják magukat. Sokan megpróbálták kivágni magukat, de a kit?rési kísérleteket visszavertük. Ekkor a toroniak k?zül sokan ?ngyilkosságot k?vettek el, sz?rnyistenükh?z, Tharrhoz fohászkodva, hogy bosszulja meg ?ket. Ez démonokat küld?tt hívei véréért cserébe, de a nekromantáink résen voltak, és el?zték ezeket, miel?tt a csatába avatkozhattak volna.

  A sereg egy része ?sszezsúfolódott, más része teljesen szétbomlott. Emezeket a csatamágusaink támadták továbbra is, amazokra a lovasság rendezett gyilkos embervadászatot.

  De a toroniak még ekkor, menekülés k?zben, és a teljes szétbomlás határán sem sokan adták meg magukat, akárcsak Ograthnál, és el?nytelen helyzetük ellenére sok alakulatuk az utolsó emberig küzd?tt. Mire ránk virradt a rhini tartományi had megsemmisült.

  A gy?zelemért súlyos árat fizettünk, 3417 katonánk, k?ztük sok tiszt, elesett vagy elt?nt, és sok volt a sebesült, akit papjaink kimerültségük miatt csak másnap tudtak ellátni, ami a felcserek és orvosok minden igyekezete ellenére is tovább n?velte a halottak számát. Ugyanakkor az ellenség 12 000 halottat veszített, 10000 katonát pedig foglyul ejtettünk. Ezek nagyobb része harcképtelen sebesült volt.

  Krachín el-Aracjem foglyul ejtésére kül?n díjat t?ztem ki. Nem felejtettem el, hogyan bánt el az orkok hadik?veteivel annak idején, és példát akartam vele statuálni, hogy ilyesmi t?bbé ne forduljon el?. A regitor imperalis a kezembe is esett. Amikor a toroni hadsereg már felbomlóban volt, és ? éppen rendezni próbált egy kisebb gyalogoscsapatot, egy ilanori pányvát vetett a nyakába, és szégyenszemre így hozta elém a csata után.

  Azt meg kell adni, hogy a regitor imperalis rangjához méltón meg?rizte a bátorságát, amíg meg?rizhette. Szeme sem rebbent, amikor parancsot adtam, hogy elevenen nyúzzák meg, és nem szólt semmit, amikor k?z?ltem vele, hogy az ork hadik?vetek agyonk?vezése miatt kell így b?nh?dnie. Mivel bátor és leleményes ellenfélnek bizonyult, holttestét végül mégsem hagytam ott a d?gev?knek, ahogy terveztem, hanem elégettettem a katonáival együtt. B?réb?l dob készült, amit a Vas Fiainak adtam, akik meglehet?sen elégedettnek mutatkoztak a dolgok ilyetén alakulásával.

  Vagyis varázslatokat l?d?ztek a toroni seregre, a varázshárítók pedig válogatás nélkül felfogták ezeket, és sorra belehaltak az így szerzett sérüléseikbe.