A rhini hadjárat utolsó hadm?veletei – Weldarn ostroma

  Ranil 48-a a csata utáni takarítással telt, 49-én pedig elindítottam a hadsereget Toronba. Kérdés volt azonban, hogy mi legyen a továbbiakban a Vas Fiaival. Ha itt hagyjuk ?ket a szállásterületük?n, valószín?, hogy a k?zelj?v?ben újabb toroni támadással kell szembenézniük, és ezúttal nem biztos, hogy segítségükre tudunk majd j?nni. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy védelmi szerz?dést kell k?tni az orkokkal, de, hogy ezt pontosan milyen formában tegyük, abban nem.

  én magam amellett voltam, hogy a Vas Fiait ?nálló tagállamként vegyük fel az északi Sz?vetségbe, de Chrysaleas tábornok rámutatott, hogy ez nem tartozik a mi jogk?rünkbe. ? és Liromag tábornok azt javasolta, hogy csak és kizárólag az Unió délnyugati tartományának parancsnokaként k?ssek velük védelmi szerz?dést, de ez az orkok számára volt elfogadhatatlan, hiszen, ha a 3. hadsereget más hadszíntérre vezénylik, ?k védtelenül maradnak.

  Végül az új t?rzsf?n?k, az Ograth nembéli Ghord fia Ralk talált kiutat a helyzetb?l. ? még ork szemmel is fiatal volt ekkor, alig tizen?t éves, de a tapasztalat hiányát orkok k?z?tt ritka éles eszével pótolta. ? azt javasolta, hogy a Vas Fiait vegyem fel az Unió polgárainak sorába – erre, mint a délnyugati tartomány parancsnokának, jogom volt. Az egyetlen b?kken? az volt, hogy az orkok nem akartak áttérni Ranil hitére. Hosszas gy?zk?dés után arra hajlandónak mutatkoztak, hogy évente egyszer áldozatot mutassanak be neki. Az adófizetés alól mentesítettem a t?rzset azzal a feltétellel, hogy fegyvereiket a 3. hadsereg rendelkezésére bocsátják. A t?rzs ugyanakkor vállalta, hogy mindenféle rendbontás nélkül fog élni dwoon területen a háború végéig, de azért ritkán lakott területen telepítettem le ?ket, hogy ?sszeütk?zésre minél kevesebb ok adódjon. Ez a megoldás mindkét fél számára kielégít?nek bizonyult, a letelepül? orkok valóban meglep?en békésen viselkedtek.

  A t?rzs katonáit nem akartuk szétforgácsolni, ahhoz pedig, hogy valamelyik hadtestbe kerüljenek valamennyien, sokan voltak, ezért Ralk t?rzsf?t tábornokká neveztem ki, a t?rzs katonáiból pedig létrehoztuk az V. hadtestet. Az orkok bels? szervezetét nem bolygattuk: az egyes nemzetségek haderejét ezentúl zászlóaljként tartottuk számon, és számmal láttuk el, de, hogy szerveznek e bel?lük hadosztályokat, azt az orkokra bíztam.

  Az V. hadtest, miután a Vas Fiai a t?rzs fiataljaiból valamennyire pótolták a veszteségeiket, 9000 katonából állt, illetve tizenkilenc zászlóból. Ezek k?zül hat nehézfegyverzettel rendelkezett, a harcos nemzetségek, és a vezéri nemzetség. A másik tizenhárom zászló k?zül kett?t alkottak farkaslovasok, a t?bbit egyszer? k?nny?fegyverzet? gyalogosok, ezek voltak a portyázó nemzetségek. A zászlókon kívül szolgáltak még a hadtestben sámánok és bárdok, akiket az orkok énekmondóknak neveznek.

  A t?rzs szállásterületén éltek még úgynevezett pária-nemzetségek, amelyek rosszul felfegyverzett harcosai az el?csatározók szerepét t?lt?tték be, de ezeket az orkok nem számították igazán a t?rzsh?z, ahogy mondjuk a toroniak sem számítják a rabszolgákat a családtagok k?zé.

  Az V. hadtest megszervezését már menet k?zben intéztük, mert Toronból igencsak aggasztó híreket kaptam. A rhiniek ugyancsak jól kihasználták távollétünket, és leszerelt veteránokból, meg fegyverfogható korú jobbágyokból egyre szaporították az új hadsereget Weldarnban. Reguláris hadaktól egyel?re nem kaptak támogatást, viszont segítségükre j?ttek a gedaga-yggiri nemesi hadak, és a Tharr egyház fanatikus ?nkéntesekb?l álló Kígyó-légiója is. Egyel?re még nem érezték magukat kell?en er?snek, hogy támadásba menjenek át, de a katonák gy?lt?n-gy?ltek, és bár sokuknak semmilyen harci tapasztalata nem volt, számuk mégis félelmetessé tette ?ket.

  Ennek a toroni seregnek az els?dleges célja nyilván az volt, hogy minket a további támadásoktól visszarettentsen, az Unióba visszakényszerítsen, és utána lehet?leg az elfoglalt várakat is visszavegye.

  Az id? ismét ellenünk dolgozott. Ranil 50-én léptük át újra a toroni határt, ekkor a jelentések 50 000 f?s ellenséges seregr?l számoltak be, ?t nappal kés?bbre ez a szám 60 000-re n?vekedett. Igaz, ennek legalább a harmada sosem kapott még katonai kiképzést, az újrasorozott veteránok k?zül pedig sokan elszoktak már a katonalétt?l. De a hadiszerencse változása eredményezhette volna, hogy valamelyik tartományi had felszabadul keleten, vagy akár az egész Lakhassynban ?sszevont sereget átirányíthatták volna ellenünk. Határozottan kezdtük úgy érezni magunkat, mintha valami hidrával hadakoznánk, aminek r?gvest új feje n? minden levágott helyett.

  A rhini tartományi sereg legy?zésében nagy segítséget jelentett, hogy részenként szállhattunk szembe a toroniakkal. Most azonban ilyesmir?l szó sem lehetett. Krachín el-Aracjem fiatal, magabiztos hadvezér volt, aki a csapatai erejében is bízott, az ellenségeit pedig lenézte. A Weldarni sereg parancsnoka, Orgel el-Pirjem egy másfélszáz évnél ?regebb kiérdemesült hadvezér volt, aki pontosan tisztában volt saját csapatai erejével, és a mieinkkel is. Egy erigowi f?tiszt, aki házasság révén rokona volt el-Pirjem regitor imperalisnak, rendkívül óvatosnak és alaposnak írta le az id?s hadvezért, akib?l ugyanakkor hajlott kora ellenére sem hiányzik a jó hadvezérekre jellemz? határozottság és kíméletlenség.

  Hadicselekkel most egyébként sem érhettünk célt, mert a toroni titkosszolgálat hazai terepen a legapróbb lépéseinkr?l is gyorsan tudomást szerzett. Sajnos második rhini tartózkodásunk már k?zel sem volt olyan zavartalan, mint az els?, ezúttal a toroni ügyn?k?k egyáltalán nem fogták vissza magukat. Számos társaitól elszakadó katonánk lett gyilkosság áldozata, és ezúttal nem úsztuk meg a megmérgezett alkoholkészleteket sem. A tettesek t?bbnyire felszívódtak, ezért mindenütt túszokat szedtünk a gazdagok és a nemesek k?zül (ha ezek ostobán bevártak minket), lehet?leg kyreket. Minden halott katonánkra válaszul három tússzal végeztünk. A katonákat ért ?balesetek” száma drámai cs?kkenésbe kezdett, mihelyt karóra t?ztük az els? fehér hajjal keretezett fejeket, és a lakosság sem orrolt meg ránk nagyon, mivel az ? k?reiket egyel?re nem zavartuk.

  Remélve, hogy az új regitor imperalis hatalmas seregét kiéheztethetjük, a sirenari pusztázókat és az ilanori portyázókat megbíztam, hogy s?p?rjék tisztára Weldarn tíz mért f?ldes k?rnyékén a tájat. Ehhez dicséretreméltó alapossággal kezdtek hozzá, de a jelentések után, amiket a tartományi székhely élelmiszerkészleteir?l kaptam, beláttam, hogy ennek a rendszabálynak legfeljebb a mi készleteink kikerekítése lehet az eredménye – azok pedig egyel?re kell?en b?ségesek voltak.

  Weldarn a Merjas folyó v?lgyében feküdt, egy meglehet?sen termékeny vidék k?zepén, amely nagyjából sík volt, csak néhol szakították meg dombok. Ezek a dombok kelet és észak felé egyre gyakoribbá váltak, míg nyugatra a Cjerhín folyó v?lgye terült el. Az egész tartomány igen gazdag vidék benyomását keltette, egymást érték a falvak és a kisebb városok, mindenfelé megm?velt f?ldek terpeszkedtek. Erd?k csak elvétve akadtak errefelé, a mocsarakat már régen lecsapolták, és a folyókat is gátak k?zé szorították.

  A hadsereg el?védje Ranil 61-én Grommnál átkelt a Cjerhínen. Nem volt szükség a folyó befagyasztására, mert a toroniak épen hagyták a hidakat. 62-én a hadz?m is elérte a Cjerhínt, és ezzel ?t mért f?ldre megk?zelítette Weldarnt, de a toroniak egyel?re csak kicsi ellenállást fejtettek, ki. Látható volt, hogy az újonc csapataiban nem bízó el-Pirjem nem fog komolyabb támadó hadm?veletbe kezdeni, hanem megül er?s védelmi állásaiban.

  Terseir 1-én, ahogy egyre inkább k?zelítettünk a tartományi székhelyhez, a toroniak pár lovasezreddel tettek egy kelletlen kísérletet, hogy rajtaüssenek az el?védünk?n, de visszavonultak mihelyt az ?sszecsapás komolyra kezdett fordulni, és nagyjából tétlenül nézték, hogy a várostól egy mért f?ldre északra felüssük a táborunkat.

  Amint személyesen is meggy?z?dtem a toroni védm?vek erejér?l, elvetettem a r?gt?ni támadás gondolatát. Tábornokaim egyetértettek velem; az ellenséges sáncok kialakítása lehet?vé tette, hogy rajtuk az újonc csapatok is huzamosabb ideig ellenálljanak a mi képzett katonáink támadásának. Ezek a sáncok három táguló gy?r?ben ?vezték a várost, és mindegyik gy?r?t számos kül?nálló er?d támogatott. Ha valaki meg akarta rohamozni a sáncokat, el?sz?r az er?d?ket kellett bevennie vagy lerombolnia. Ezek elég s?r?n álltak ahhoz, hogy katapulttal vagy naftavet?vel t?z alá vehessék egymás ostromlóit, és a sánc véd?i is k?nnyen a segítségükre j?hettek. A legrosszabb pedig az volt, hogy a toroni varázstudók manasivataggá tették Weldarn fél mért f?ldes k?rnyékét, tehát a mágikus f?lényünk ezúttal nem k?nnyíthette meg az ostromot.

  A sáncokon egyedül a Merjas folyó nyitott rést, de a folyót a toroniak uralták, kicsiny, mozgékony hajókkal, amik szükség esetén villámgyorsan tették partra vagy vették fel újra a katonákat. ?sszességében Weldarn meglehet?sen kemény diónak látszott.

  Miel?tt bármilyen komolyabb vállalkozásba kezdek, ki akartam puhatolni a véd?k harckészségét. Ezért a III. hadtest tarini hadosztályával 2-án este színlelt rohamot intéztem az egyik kisebb toroni er?dítmény ellen. A hadosztály er?teljes ellenállásba ütk?z?tt, ezért visszavontam ?ket, miel?tt a harc még komolyabbá vált volna.

  A k?vetkez? három napot a k?rnyék megismerésével, és táborunk meger?sítésével t?lt?ttük. Ha már nem tudtam sem kimozdítani, sem kiéheztetni a toroniakat, legalább a folyton beérkez? segítségt?l meg akartam ?ket fosztani.

  Ebb?l a célból 6-án kiküldtem az V. hadtestet, hogy pusztítson el egy Weldarntól akkor mintegy tizen?t mért f?ldre járó 4 000 f?s egységet, és kíváncsian vártam, mit tesz el-Pirjem. Sokáig nem kellett várnom, mert az V. hadtest már három mért f?ld megtétele után er?s ellenséges lovasságba ütk?z?tt. Csatát ezek a lovasok nem álltak, de folyton zargatták az orkok menetét.

  A k?zelít? ellenséges seregtest nagyrészt gyalogságból állt, akik nem tudtak elmenekülni az V. hadtest el?l, ezért végül sor került csatára, de ez nem torkollott megsemmisít? toroni vereségbe, k?sz?nhet?en els?sorban a toroni parancsnok k?rültekint? vezetésének. Az orkok azért a visszavonuló ellenség nyomába szeg?dtek, de csak megtépázni tudták az ellenséget, megsemmisíteni nem.

  Az V. hadtest 10-én tért vissza a hadz?mh?z. Id?k?zben elkezdtünk ostromgépeket építeni, hogy lerombolhassuk a toroni sáncok el?m?veit, de ez mágia nélkül hosszas és nehézkes munkának ígérkezett.

  Az orkok részleges kudarca bizonyította, hogy a regitor imperalis hírszolgálata kit?n?en m?k?dik, ? maga pedig jól méri fel az egyes csapatok erejét, és szerencsésen választja meg k?zvetlen alárendeltjeit. Elhatároztam, hogy a k?vetkez? hasonló hadm?veletet is az V. hadtestre bízom, mert az ?sszes hadtest k?zül ez volt a legmozgékonyabb, de melléjük adtam a II. hadtest nehézlovas hadosztályát is, és testvérbátyámat, Opren Harneor tábornokot, aki meglehet?sen jól értett a nehézlovasság alkalmazásához.

  A t?bbi katonát k?zben munkára fogtam az ostromsánc és az ostromgépek építéséhez. El-Pirjem eddigi passzivitását mintha elfújták volna. Bár továbbra is nagyon óvatos maradt, mikor látta, hogy komolyan hozzá akarunk látni Weldarn bevételéhez, minden elképzelhet? módon akadályozni kezdett minket: éjszakai rajtütésekkel, kit?résekkel, aknákkal, és tüzérségi támadásokkal. Még járványt is próbált kelteni k?ztünk, de a papjaink még csírájában elfojtották a betegséget, és megüzentem a regitor imperalisnak, hogy a k?vetkez? ilyen kísérletet húsz kyr túszunk feje bánja.

  If you encounter this tale on Amazon, note that it's taken without the author's consent. Report it.

  A napi rendszerességgel kiújuló harcok eléggé hátráltatták a munkálatainkat, ezért aztán érthet? ?r?mmel fogadtam, amikor a 17-es számot visel? toroni er?dítmény parancsnoka titokban tárgyalásokat kezdett velem az er?sség átadásáról. Az illet? t?rténetesen a legmagasabb k?r?kh?z tartozott, és a polgárháború idején szerencsés, ám annál véresebb kez? császári hadvezérnek bizonyult – kegyvesztettsége pedig része volt az árnak, amit a császár a békéért fizetett Tharr egyházainak.

  A sértett arisztokrata keserveit az tet?zte be, hogy el-Pirjem regitor imperalis parancsnoksága alá került, holott ez személyes ellensége volt. és meg kell mondjam, alaposan ki is használta a helyzetet, ellenfelét a lehet? legalacsonyabb beosztásba helyezve, majd gondoskodott számára a leghálátlanabb feladatokról.

  Ez a t?rténet annyira ellentétben állt a regitor imperalis jellemének eddig megismert vonásaival, hogy el?sz?r kelepcére gyanakodtam, de mind kémeim, mind az el-Pirjemmel rokonságban álló erigowi tiszt meger?sítette a fent elmondottak igazságát. Végül a 15-ére virradó este a toroni nemes átadta nekünk az er?dítményt, a gondjaira bízott csapatokkal együtt, cserébe csak annyit kért, hogy szolgálhasson a 3. hadseregben. Kérését teljesítettük, miután mentál-, és asztrálmágusaink alaposan végigkutatták a fejét, nehogy utólag valami kellemetlen meglepetésben legyen részünk. A tiszt utóbb leleményesnek, bátornak, és h?ségesnek bizonyult, magas rangra emelkedett; a háború után pedig megkapta az erigowi polgárjogot.

  Az átadott er?dítményt Chrysaleasra bíztam, aki két tarini zászlót akart küldeni, a 26-dikat és 29-diket, lévén ?k a legjáratosabbak a várharcászatban. Ekkor azonban a 31. zászlóalj, azaz a Khard nemzetség tisztjei alázatosan a tábornok elébe járultak, és kérlelni kezdték, engedné meg, hogy ?k is a t?rpékkel tarthassanak. A tábornok végül bele is egyezett, de mert az er?d meglehet?sen sz?k lett volna három zászlónak, a 29-esek a táborban maradtak.

  A 26. és 31. zászlóaljaknak a háború el?ttre visszanyúló versengése eddig sem szünetelt, de viszonylag kisebb tettekben nyilvánult meg, és ezen mindeddig a háború kit?rése sem változtatott. Terseir 16-tól viszont a két zászlóalj vetélkedése az egész hadsereg érdekl?désének homlokterébe került, mert mindkét zászló valóságos ámokfutásba kezdett, hogy minél dics?bb haditettekkel szárnyalja túl a másikat.

  16-án a toroniak minden eddigi óvatosságot félretéve rontottak a 17-es er?dítménynek, de hiába. A tariniak és az orkok egyik rohamot a másik után verték vissza, bár a vártól nem messze felállított skorpiók kellemetlen veszteségeket okoztak nekik. A hadsereg t?bbi része ezalatt erejét megfeszítve dolgozott az ostromsáncon, ami nélkül a kis er?dítmény megtartására vajmi kevés esélyt láttunk. Mivel a munkálatok vezetését a nálam ehhez sokkal jobban ért? hadmérn?keim végezték, jómagam az ásót ragadtam meg, hátha ennek láttán a katonáim is serényebben végzik a dolgukat. Dolgoztam is, ahogy er?mb?l telt, de nem állhattam meg, hogy néha ne pillantsak aggódva a t?lem alig negyed mért f?ldnyire tomboló harc felé. Egy ízben, amikor messzelátómmal kémleltem az eseményeket, a harc éppen szünetelt, és én megnyugodva, hogy még mindig a 3. hadsereg zászlaja leng az er?sség f?l?tt, vissza akartam térni az ásáshoz. De hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a váracska egyik kapuja kivágódik, kiront rajta vagy egy századnyi ork, megrohanja a hússzoros túler?ben lév? toroniakat, elverekszi magát a vagy száz ?lnyire felállított skorpiókig, levágja a tüzéreket, ?sszeaprítja a skorpiókat, és miel?tt a meglepett toroniak ?sszeszednék magukat, nekilát újra átvágni magát rajtuk, vissza a várhoz. Nagyjából a negyedüknek sikerült is...

  Egészen kicsi gyerekkorom óta katonák k?z?tt éltem az életemet, és háborúkból is b?ven kijutott nekem, de ilyen haditettet még soha nem láttam addig a magam szemével. Aznap viszont kett?t is.

  A 26-osok nem viselhették el, hogy a hadsereg esetleg bátrabbnak találja náluk a 31-eseket, ezért amikor a k?vetkez? toroni roham elért a falakig, egy szakasz t?rpe hirtelen ledobott k?teleken lecsusszant az ostromlók k?zé, egy sóhajtásnyi id? alatt levágta az élen haladókat, elragadott két zászlót, majd az egyik t?rpe a zsákmányolt lobogókkal együtt felhúzatta magát bajtársaival, míg a szakasza t?bbi tagja r?gt?nz?tt pajzsfallal fedezte…

  Kezdtem azt hinni, hogy teljesen f?l?slegesen ragadtam ásót. Ilyen biztatás után a hadseregnek már igazán nem volt szüksége az én példaadásomra, hogy minden erejét megfeszítve siessen bajtársai segítségére.

  A toroniak 16-án egész este is folytatták a támadást, a mi fáradt zászlóinkkal mindig friss alakulatokat állítva szembe. 17-én reggel azonban az egyik futóárkunk elég k?zel ért ahhoz, hogy katapultokkal már mi is beleszólhassunk a küzdelem menetébe. A toroniak nagy er?vel megrohanták azt az állást, ahol az ostromgépeket felállítottuk, de véres fejjel ?ztük ?ket vissza. Ekkor a regitor imperalis ráj?tt, hogy egy, de legfeljebb két napon belül elverjük katonáit a 17-es er?d t?véb?l, és innen fogjuk fenyegetni a sáncokat meg a t?bbi el?m?vet. Kiadta a parancsot, hogy szüntessék be a rohamokat, és rombolják inkább le az er?dítményt. Munkába álltak az eddig pihen? nehéz katapultok, és a naftavet?k. Az el?bbit még valahogy kibírták volna a mieink, de az utóbbiakkal már az ? bajuk is meggy?lt, ezért kirontottak, és a legk?zelebbi futóárkunk felé vették az irányt. A kétnapos ostrom alatt mindkét zászló legénységének jó fele odaveszett, de harci szellemük t?retlen volt.

  Az ellenség, amikor látta, hogy odahagyjuk a 17-es er?d?t, beszüntette a tüzelést, de mi bevégeztük, amit ? elkezdett, és a váracskából a nap végére csak romok maradtak.

  18-án futóárkainkból már elkezdtük az ellenséges sáncokkal párhuzamosan futó védvonal kialakítását, és minden nehézség ellenére már 22-én elkészültünk az ostromsánccal.

  Az események egyre kedvez?bben alakultak számunkra. Az V. hadtest és a II. nehézlovassága igen hatékonynak bizonyult abban, hogy az er?sítéseket megakadályozza a weldarni sereghez való csatlakozásban. Weldarnban járvány t?rt ki. A toroni varázstudók, els?sorban a Tharr papok, amúgy is inkább a járványok keltésében és nem a megszüntetésében járatosak, de ezúttal egyáltalán nem is használhatták a mágiájukat. Orvosuk is kevés volt, a járvány szinte akadálytalanul terjedt.

  Nálunk ezalatt a betegeknek egy mért f?ldet sem kellett menniük, és máris papok, papn?k és orvosok garmadája vette ?ket kezelésbe. Az ostromsáncunk ellen irányuló támadásokat visszavertük, és katapultjaink sorra rombolták le az ellenséges er?dítményeket. Még a naftavet?k ellen is találtunk megoldást: tüzéreink az ellenséges állásokat felderít? pegazuslovasaink irányításával sorra szétl?tték ?ket. és ami a legjobb volt: Rjazec 25-én, Hajtas pedig 27-én megadta magát, így a nemesi felkelés útnak indult Weldarn felé.

  A toroni védelemnek el-Pirjem halála, és egy újabb árulás adta meg a kegyelemd?fést.

  Az id?s regitor imperalis, amennyire meg lehet állapítani természetes halált halt. Utódja, Shanil Karakse, derék katona volt, de nem rendelkezett el?dje képességeivel: egy hadtest vezetésére alkalmas volt, egy hadseregére már nem.

  Az áruló ezúttal nem egészen ?nszántából állt a szolgálatunkba: a táborunkban elfogtunk egy magas rangú toroni kémet. Nagyon jó kiképzést kapott, de szerencsénk volt, és kivételesen meg tudtuk akadályozni, hogy ?ngyilkosságot k?vessen el, így a mentalistáink ízekre szedhették az elméjét. Megtudtuk, hogy a manasivatagot Tharr papjai egy ?srégi ereklyével hozták létre. Az ereklyét Tharr székesegyházában ?rizték. Azt is megtudtuk továbbá, hogy az ereklye minden valószín?ség szerint puszta kézzel megsemmisíthet? – egy t?rékeny üvegedényr?l volt ugyanis szó.

  Alig három órával azután, hogy elfogtuk, a kém már rá is állt, hogy próbát tesz az ereklye hatástalanításával. Varázstudóink nem akaratátvitelt használtak, hiszen az azonnal szétfoszlott volna, amint újsütet? ügyn?künk belép a manasivatag területére. Sokkal nehezebb módszerrel kellett boldogulniuk: a toroni emlékeit írták át. Azt kell, hogy mondjam kit?n? munkát végeztek, noha a feladat nehéz volt, a rendelkezésükre álló id? pedig kevés.

  A toronit nem csak hogy az ?ngyilkosságban gátoltuk meg, de abban is, hogy jelentse – elfogtuk. Az el?re kit?z?tt id?pontban visszatért Weldarnba, és mivel profi volt, megtévesztette a feletteseit, majd behatolt Tharr székesegyházába, és hatástalanította az ereklyét. Tettéért az életével fizetett, de magával vitt jó pár Tharr-papot – a felszabaduló energiák az egész székesegyházat lerombolták.

  El-Pirjem 34-én halt meg, a manasivatagot pedig 37-én hatástalanítottuk. Eddigre megérkezett Weldarn alá a nemesi felkelés három hadteste is, és megvetettük a lábunkat a legküls? toroni sáncon. 38-án, és 39-én, immár a jelentékeny mágikus f?lény birtokában elfoglaltuk a küls? gy?r?nek a Merjas nyugati partján elterül? részét. Mivel maga Weldarn nagyrészt a nyugati parton terült el, nem is nagyon er?ltettük az átkelést.

  Terseir 41-én kivertük a fogyatkozó erej? toroniakat a második gy?r?b?l is, k?zben pár halálra szánt ilar ügyn?künk felgyújtotta a várost. Nagyon meleg nyár volt, Weldarnban pedig egymást érték a régi faépületek, a t?z tehát gyorsan elharapódzott. A lakosság jelent?s része nem tudott részt venni az oltásban, mert leverte a lábáról a járvány, a katonáknak és a varázstudóknak pedig minden erejükre szükség volt, hogy a harmadik gy?r?t megtartsák fokozódó nyomásunk ellenére.

  Tíz napig tombolt a t?zvész, elhamvasztotta a toroniak teljes élelmiszerkészletét, a weldarni kincstárat, és egyáltalán mindent, ami a Merjas nyugati partján állt. A lakosok nagy része elmenekült vagy meghalt, míg 53-án végül a katonák is feladták a várost. Az új regitor imperalis tisztán látta, hogy mind ?, mind a csapatai elégtelen képességekkel rendelkeznek ahhoz, hogy fordítsanak a vesztes helyzeten, és felment?seregeket továbbra is hiába várt, a keleten vereked? toroni légióknak megvolt a maguk baja. Karakse tehát visszavonult, amíg tehette. De hadserege igencsak szánandó állapotba jutott. Az egy hónappal ezel?tt hatvanezer f?t számláló seregben a járvány – kevesebb, mint harminc nap alatt – iszonyatos rendet vágott, de megtették a magukét a harcok és a t?zvész is; a visszavonulás idejére a toroni sereg alig negyvenezer f?re apadt. Ezek nagy része is kedvetlen volt, éhezett, és semmi másra nem vágyott, mint hogy családi t?zhelyéhez visszatérjen. Most, hogy a sereg csapataink bekerítéséb?l kivonta magát, t?megével dezertáltak a katonák, és ezen a legszigorúbb rendszabályok sem segíthettek.

  Az V. hadtest ekkor már jó ideje a Merjas keleti partján cirkált, és a weldarniak ellen fogadott vérbosszú szellemében t?bbnyire a menekül? polgárok felaggatásával és karóba húzásával foglalta el magát. Most a számra nagyobb, de harci kedvét tekintve jóval gyengébb toroni had után vetette magát.

  A weldarni had pedig nem tudott már kell? eréllyel védekezni. A regitor imperalisnak már csak az az egy járt az eszében, hogy serege maradványaival mihamarabb Gedaga-yggirbe érjen, ahol remélte, er?sítéshez juthat. Az egész hadon eluralkodó csüggedtség ?t és tisztikarát sem kímélte, így aztán nem tették meg a megfelel? védelmi intézkedéseket sem, és az orkok hatalmas darabokat szakíthattak le a seregb?l. Végül kevesebb, mint huszon?tezer toroni érte el a Gedaga-yggir határát jelent? Morel folyót. Ezzel a sebes folyású vízzel, amelyet a toroni flotta uralt, az orkok nem akartak bajlódni, de búcsúzóul még alaposan megszorongatták a regitor imperalist átkelés k?zben.

  Ek?zben a nemesi felkelés Weldarn mellett maradt, azt a parancsot adtam nekik, hogy, ha a város teljesen elhamvadt, válogassák ki a hamuból a nemesfémeket, mert ezeket nem pusztította el a t?z, csak megolvasztotta. K?zben a t?bbi hadtestet szabadjára engedtem: parancsba adtam, hogy minden élelmiszert és nemesfémet szedjenek ?ssze a tartományból. Ezzel ugyan ellenségünkké tettük a lakosságot, amit eddig szerencsésen elkerültünk, de nem szándékoztam már sokáig Rhinben maradni.

  A nemesi felkelést a zsákmány els? részével már Raor 14-én indítottam haza, a 3. hadsereg pedig, legalább ugyanannyira megn?vekedett poggyásszal, Raor 37-én egyesült Porirjesnél. A zsákmány minden képzeletet felülmúlt. Annyi élelmiszert sikerült ?sszerabolnunk, amennyivel hónapokra el?re biztosíthattuk a hadsereg és a nemesi felkelés ellátását. Fegyver is akadt b?ven, a toroni kovácsok kiváló min?ség?, t?bbnyire teljesen új munkája, sok ezer láncing, sodronying, valamint kardok, t?r?k, lándzsák és alabárdok. Pénzb?l még t?bb gy?lt ?ssze: ?sszesen ?tvenmillió aranykorona érték? vert pénz és nemesfém, ez t?bb volt, mint amennyi pénzzel az Unió a háború kezdetekor rendelkezett. Ráadásul rengeteg teherhordó állatot és eszk?zt is zsákmányoltunk, ezeknek jó hasznát vettük a t?bbi zsákmány hazaszállításánál.

  A hadjárat, amivel a háború kezdetét vette, véget ért. Azt hiszem, a fentiek ismeretében nem túlzás kijelentenem, hogy minden téren gy?ztesnek tarthattuk magunkat.

  El?sz?r is gy?ztesek voltunk a csatatéren. Elfoglaltunk ?t határvárat, szétvertünk két toroni hadsereget, és legy?ztünk egy harmadikat. Másodszor gy?ztesek voltunk erk?lcsi téren. A hadjárattal el?sz?r a t?rténelem folyamán áthelyeztük a hadszíntért a toroni hátországba, fellelkesítettük az északi Sz?vetség népeit, és megtanítottuk félni a toroniakat. Harmadszor, hatalmas zsákmányt ejtettünk, amely kés?bb jelent?sen hozzájárult háborús er?feszítéseinkhez. és végül negyedszer – a hadjáratnak volt számunkra kedvez? katonai tanulsága is. Mégpedig az, hogy képesek vagyunk nyílt csatában vereséget mérni az ellenség légióira. S?t a korábbi háborúk tanulságaival szemben, most mi vagyunk f?lényben a csatatéren.