Kitekintés más hadszínterekre

  Miután az el?z? fejezetekben áttekintettem a weldarni hadjárat f?bb eseményeit, a k?vetkez? fejezetben, jóval nagyobb vonalakban a t?bbi hadszíntér eseményeivel fogok foglalkozni.

  Az Unió dél-keleti tartománya ellen három ?sszevont tartományi hadsereg intézett támadást, a tartományok nemesi felkelésének támogatásával, ez t?bb mint 120 000 reguláris katonát jelentett, és 70–80 000 felkel?t. Velük szemben az Unió f?serege állt, mintegy 110 000 f?s reguláris katonaság, és 30-40 000 felkel?. A toroniak nem aprózták el a seregüket, hanem minden erejükkel a dwoon várak leger?sebbike, Füstvár ellen vonultak.

  Ez a vár uralta az egyetlen, az Unióból Toronba vezet? országutat, és mint ilyen, már évszázadok óta állandóan vitatott er?sség volt; a felek felváltva foglalták el, rombolták le, és építették újjá. A háború elején éppen dwoon kézen volt. A t?bbi régi várral együtt a régens ezt is felújíttatta, de a t?bbinél ?sszehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben: ?sszesen egymillió aranykoronát k?lt?tt ezekre az er?dítési munkálatokra.

  Füstvár védm?veit?l eltekintve is kemény dió volt; a várrendszer legnagyobb er?sségeként tizen?t zászlóból álló véd?sereggel rendelkezett. Ebb?l ?t zászlót dwoon lovasok adtak, ?t?t dwoon nehézgyalogság, ?t?t pedig tarini talpasok. Minden zászlóra két csatamágus jutott, a lovasságból két zászló teljes egészében Ranil felkentjeib?l állt, a t?rpék egyik zászlóalját pedig a tarini hadisten, Tooma harcos papjai alkották.

  Ezt a várat akarták a toroniak ostrom alá venni. A terep felváltva volt egyenetlen, mocsaras, és erd?s, a toroni f?vezér, Krachín el-Issyl, mégis elhatározta, hogy er?drendszerrel veszi k?rbe a várat. A vár alatt azonban ott táborozott Garyn da Ranga, az Unió régense – el?bb ?ket kellett tehát elverni az er?sség alól.

  A két hadsereg k?zti tetemes er?kül?nbség arra késztette da Rangát, hogy ne bocsátkozzon nyílt ütk?zetbe, ezért csak halogató harcokat vívott, és k?zben lassan visszavonult egy az országutat elzáró meger?sített táborba Füstvártól északra, nagyjából egy mért f?ldnyire az er?dítményt?l.

  A toroni sereg Ranil 52-én kezdte meg az ostromot. Id?k?zben Rhinb?l egyre aggasztóbb hírek érkeztek, de el-Issyl mind?ssze a gedaga-yggiri felkel?ket küldte el a rhiniek megsegítésére, a t?bbi erejére szükség volt az ostromhoz, és a dwoon sereg sakkban tartásához.

  Weldarn ostroma megkezd?d?tt és véget ért, a 3. hadsereg kifosztotta Rhin tartományt, de a toroniak makacsul táboroztak Füstvár t?vében. A helyükben valószín?leg én is ezt tettem volna: a rhini eseményeken már csak akkor fordíthattak volna, ha feladják az ostromot, de akkor az eddigi nem csekély er?feszítéseik mind kárba vesznek.

  Da Ranga minden alkalmat megragadott az ostromm?veletek akadályozására, de Terseir k?zepére a vár k?rül végleg bezárult a gy?r?. Terseir végére a véd?k minden er?feszítése ellenére az ostromsáncok is elkészültek, és immár teljes er?vel folyt az ostrom.

  Az ostromlók újabb és újabb réseket üt?ttek a falakon, mik?zben éjjel-nappal fúrták a sziklát a vár alatt. De a véd?k sorra befoltozták a réseket, a f?ldalatti harchoz pedig a t?rpék sokkal jobban értettek, mint a kyrek. A létrás rohamokat a dwoonok verték vissza sorra, a papok és a csatamágusok pedig meghiúsítottak minden kísérletet a vár védelmének átt?résére.

  Raor hava állandó harcokban telt. Mind a dwoon, mind a toroni sereg ellátási nehézségekkel küszk?d?tt, meg aztán a mocsaras vidéken a betegségek is felüt?tték a fejüket. Ezúttal a mieink is megszenvedték ezeket, mert a régens seregében valamivel kisebb volt a papi személyek aránya, mint a 3. hadseregben, és persze a nagyobb seregben gyorsabban is terjedtek a járványok. Na meg, nekik nem voltak kyr túszaik, akiket a régens kivégezhetett volna, ha a toroni boszorkánymesterek mágikus nyavalyákkal sújtják a katonáit.

  Krassen havára a véd?k ereje kimerült. Eddigre már állományuk felét elvesztették, a mágikus védelem veszélyesen k?zel került az ?sszeomláshoz, és a falakon üt?tt rések is gyorsabban szaporodtak már, minthogy mindet idejében be tudják foltozni. Da Ranga pontosan tisztában volt a helyzettel. Eddig abban reménykedett, hogy a hosszú táborozás kell?en legyengíti majd a toroni sereget ahhoz, hogy ? felmenthesse a várat, de az id? az ? seregét sem kímélte, így az er?viszonyok csak csekély mértékben módosultak az ? javára. Mégis elhatározta magát, hogy kísérletet tesz a vár felmentésére.

  Krassen 10-én támadást indított a toroniak ellen. Kezdetben ért el sikereket, két kisebb toroni tábort is elfoglalt, de el-Issyl ellentámadása végül visszavetette kiinduló állásaiba. A harcok három napig folytak teljes er?vel, ezalatt a toroniak még az ostromot is beszüntették, de ez volt da Ranga támadásának minden eredménye.

  Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Füstvár el fog esni, da Ranga parancsot adott a vár parancsnokának, a szerencsétlen Ryam Alron tábornoknak, hogy mentse meg a megmaradt véd?ket, ha kell a vár feladásának útján. A tárgyalások elhúzódtak, mert a parancsnok inkább h?si halálra vágyott, és katonái t?bbsége osztozott ebben a vágyában, de végül a régens nyomatékosan megismételt parancsára szabad elvonulás fejében megadta magát.

  A vár átadására Krassen 21-én került sor, 154 napi ostrom után. A vár eredeti 6000 véd?jéb?l ekkor már kevesebb, mint 2000 élt csak, t?bbségük sebesült volt és beteg. Annak ellenére, hogy ilyen hosszú ideig kitartottak, lehet?vé téve számunkra a nyugati hadjáratot, a véd?k nem voltak igazán megelégedve. Noha életük feláldozásával már semmit sem használhattak volna a Sz?vetségnek, mégis gyalázatként élték meg a vár feladását.

  S?t, sokan k?zülük inkább ?ngyilkosságot k?vettek el, minthogy engedelmeskedjenek a parancsnak. Sajnálatos példája ez annak mire ragadhatja az embert a józan megfontolás hiánya, ugyanakkor tiszteletre méltó harci és testületi szellemr?l tesz tanúbizonyságot.

  A toroni hadseregnek ez az ostrom legalább 50 000 halottjába és elt?ntjébe került. Ezek nagyobb részével a betegségek végeztek, de a harcok sem kímélték csapatokat. Kül?n?sen az ostrom során intézett rohamok alatt szerzett veszteségek voltak fájdalmasak, mivel ezekben rendesen a legderekabb egységek vettek részt, így aránytalanul nagy részt vállaltak a veszteségekben is.

  If you spot this story on Amazon, know that it has been stolen. Report the violation.

  A dwoon sereg a füstvári véd?k veszteségeit is beszámítva, mintegy 40 000 halottat és elt?ntet veszített. A haláleseteknek itt kisebb részét okozták betegségek, az arányaiban valamivel t?bb halottat els?sorban a sikertelen felmentési kísérlet eredményezte.

  A két sereg tehát alaposan meggyengült a hosszú táborozás alatt. A toroniaknak eredeti tervük szerint most be kellett volna nyomulnia az Unió területére, és d?nt? csapást mérni da Ranga seregére. Csakhogy az is nyilvánvaló volt, hogy da Ranga minden további nélkül kitérne az ?sszeütk?zés el?l, és a toroniakat a saját f?ldje felperzselésének árán is kiéheztetné. Ezért el-Issyl ezúttal megelégedett Füstvár falainak részleges kijavításával, hely?rséget hagyott hátra, majd feloszlatta a hadseregét. Da Ranga szintén visszavonult, és csapatait ? is hazaengedte.

  A hadjárat mérlege nem egészen egyértelm?. Tény, hogy Füstvár bevétele komoly el?ny?kkel járt a toroniak számára, ugyanakkor alaposan megfizettek ezekért az el?ny?kért nyugaton elszenvedett vereségeikkel. Végs? soron szerintem mi jártunk jobban, mert az a zsákmány, kül?n?sen az a nagy mennyiség? nemesfém, amit Rhin kifosztásával szereztünk, a háború kés?bbi szakaszában létfontosságúnak bizonyult, míg Füstvár nem játszott kulcsszerepet a kés?bbi nagy toroni offenzívákban.

  Tiadlanban az 1385-?s év elején csak helyi jelent?ség? harcokat vívtak, noha a nagyobb seregek mindkét részr?l a határtól nem messze, ugrásra készen táboroztak. A toroniak egyetlen nagyobb erej? támadást indítottak, Odassyn tartomány reguláris haderejével, de ez is csak pár mért f?ld mélyen nyomult be tiadlani területre, és a k?zelg? reguláris északi hadak el?l visszavonult Toronba.

  Az ?sz hozott némi változást, és egy nagyobb lélegzet? tiadlani hadm?veletet, amely egy fontos ellenséges vár bevételét célozta, de a dolog csúfos kudarcba fulladt. A tiadlani sereg már k?rülzárta a várat, és éppen komolyan hozzálátott volna a munkához, amikor a hadm?veletet irányító tábornok, Olrien cwa Mirel, tudomást szerzett a felment? sereg k?zeledésér?l.

  Nyilvánvaló volt, hogy a toroniak, mivel túler?ben vannak, és seregeiknek úgysincs semmi egyéb dolga, nem fogják tétlenül nézni, hogy a tiadlaniak csak úgy elfoglalják egy fontos várukat. Az északi tábornoknak egyszer?en számítania kellett rá, hogy, ha ostromba fog meg fog jelenni egy felment? sereg is.

  A tiadlani parancsnok azonban a toroniak els? hírére felhagyott az ostrommal, ?sszecsomagolt és elszelelt, anélkül, hogy meggy?z?d?tt volna a hír valódiságáról. Mint kés?bb kiderült a toroniak még ?ssze sem állították a felment? sereget, és leghamarabb ?t napon belül indították volna útnak – a derék tiadlani tábornok tehát egy csak a képzeletében él? had el?l menekítette meg saját seregét nagy nehézségek árán. Ezeket a – szintén csak az ? képzeletében létez? – nehézségeket, és a saját szerepét ezek megoldásában amúgy igen érzékletesen írja le terjeng?s hadijelentésében, amit azután a Sz?vetség minden f?parancsnokságának megküld?tt – hogy mi okból, azt neki kell tudnia.

  Minden hadszíntér k?zül a háború kezdeti szakaszában valószín?leg a tenger volt a legfontosabb. A korábbi háborúkban Toron a tengerek korlátlan ura volt, ami azt eredményezte, hogy Erigow, Ilanor és Tarin sosem vehetett részt teljes erejével a harcokban, mert hadai egy részét mindig tartalékolnia kellett egy toroni partraszállás esetére.

  1385-ben viszont a Sz?vetségnek olyan pártfogója akadt, aki sikerrel szállhatott szembe a toroni tengeri uralommal – Sirenar. Az elfek hajóhada számerejét nézve elmaradt a toroniakétól, de a létszámbeli hátrányt rendkívül hozzáért? legénységgel, er?sebb fegyverzettel, és tapasztaltabb vezetéssel pótolta.

  Kül?nben a toroniak ezúttal csúnyán alábecsülték az elfek tettrekészségét. Való igaz, hogy emberi szemmel nézve nem igazán hamarkodnak el semmit, de azért már a háború el?tt is lehetett sejteni, kinek a pártjára fognak állni. Ezúttal gyorsan cselekedtek, és pár nappal az ellenségeskedés megkezdése után hadat üzentek a Birodalomnak.

  A déli kyrek azonban még ekkor is úgy gondolták, hogy jó id?be fog telni, mire a sirenari hajóhad is beavatkozik a harcokba, ezért tizenegy flottájukból csak kett?t küldtek az északi tengerek felügyelésére és egyet a Sinemosi-tengerre, míg a másik nyolc Quironeiában maradt.

  Az északi hajóhad a Velerian-tengeren gy?lt ?ssze, és nagyjából akkora er?t képviselt, mint egyetlen toroni flotta. Ranil havában egyedül kellett helyt állniuk a túler?vel szemben. Terseir 4-én csatlakozott hozzájuk a sirenari flotta egy nagyobb egysége, míg a f?er?k, amelyek eddig rejt?varázs alatt hajóztak, megtámadták és szétverték a toroniak sinemosi flottáját, és lezárták a Sinemosi-szorost.

  A két északon cirkáló toroni flotta gyülekezni kezdett, hogy szétt?rje a zárat, de a most már jelent?s túler?ben lév? északi-sirenari hajóhad részenként megtámadta és elpusztította ?ket. Ezután a teljes flotta a Sinemosi-szoroshoz hajózott, megszállta a szorosban fekv? szigeteket, és meger?sítette a zárat. Az elfek néhány tengeri sárkányt is felhasználtak ehhez, amelyeket valamilyen mágiával uralmuk alá hajtottak, hírszolgálatukat pedig delfinekkel és madarakkal egészítették ki.

  A toroniak Raor 20-a és 30-a k?z?tt, tíznapos csatában, megpróbálták átt?rni a zárat. A szorosban azonban nem tudták érvényesíteni a létszámf?lényüket, ráadásul a szigeteken emelt er?d?kb?l is t?z alá vették ?ket. A sz?k helyen az elfek kül?n?sen jó hasznát vették a tengeri sárkányoknak, amik valósággal elt?mték a szigetek k?zti réseket, és még holtukban is elállták a toroni hajók útját. Végül a Birodalom büszke hajóhada kénytelen volt belenyugodni, hogy bezárták a Quiron-tengerre, a tengerparti országok pedig fellélegezhettek, és elküldhették hadaikat a déli hadszíntérre.

  általában véve meglehet?sen jól alakult számunkra a háború. Nyugaton, mint azt már kifejtettem, végs? soron t?bbet nyertünk a rhini seregek szétverésével és a tartomány kifosztásával, mint amennyit elvesztettünk Füstvár elestével. Keleten, Tiadlanban semmi jelent?sebb nem t?rtént. Némi aggodalomra adhatott volna okot itt egy offenzíva, mert az erv hadseregek szétszórva helyezkedtek el a tiadlani határ mentén, de egyel?re nem került sor ilyesmire. A tengeren pedig gy?zelmet arattunk. Tartalékokkal egyel?re el voltunk látva, mind emberanyag, mind pénz terén. ?sszességében tehát kedvez? volt a helyzetünk.

  Miel?tt tovább haladnék a háború és a 3. hadsereg t?rténetével, ejtek pár szót arról, hogy hogyan láttam a magam szerepét a háborúban, és miként tekintettek rám általában az északiak.

  Szerepem a háborúban tulajdonképpen elég csekély volt ekkor. Egy mellékhadszíntér parancsnoka voltam, és mellékes gy?zelmeket arattam csak. Viszont mégiscsak én robbantottam ki a háborút, és az én kezdeti gy?zelmeimmel lelkesítették a Sz?vetség tagállamai népüket. Annál is inkább, mivel a 3. hadsereg révén úgy érezték – joggal –, ezekb?l a gy?zelmekb?l ?k is kivették a részüket. Erk?lcsi szempontból tehát egyáltalán nem volt mellékes a szerepem, s?t egy súlyosabb vereségem, ami esetleg a 3. hadsereg megsemmisülésével jár, szükségképpen maga után vonta volna a Sz?vetség népei harci kedvének valamelyes lelohadását.

  A Sz?vetség államainak legt?bb polgára ugyanakkor egyáltalán nem h?sként tekintett rám, err?l hamar meggy?z?dhettem. Elfogadták a tényt, hogy szerencsés kez? hadvezér vagyok, de nem ünnepeltek érte. A legt?bb északi engem tartott felel?snek a háború kit?réséért, és határozottan meg volt gy?z?dve róla, hogy a harc még 1385-ben is elkerülhet? lett volna.